Útravaló – 2020. augusztus 6.

Nézőpont – 2020. augusztus 6., csütörtök | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Jézus nemcsak magára vette emberségünket, hanem bevezette az Atya országába, ahogy a prefáció oly szépen megénekli ezt: „ragyogó fénybe öltöztette a mienkhez hasonló testét.” Ebben válunk hasonlóvá hozzá az Eucharisztiában, mely nem egy imaforma, nem is csupán megszentelődés, hanem az Isten országába való belépés, színeváltozás, átalakulás, Isten hívó szava, igéje, hogy „vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől”. Miközben maga mellé vesz, hogy vele tartsunk szenvedésének titkában, megmutatja ragyogó arcát, föltárja isteni erejét, és megérezteti velünk: ez a megélt egység ment meg attól, hogy megbotránkozzunk benne, amikor nem értjük őt, mit miért tesz és enged.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria