Útravaló – 2020. június 21. évközi 12. vasárnap

Van értelme a szenvedésnek? Honnan a sok fájdalom és keserűség? Ezeket a kérdéseket teszi föl az ember naponta, amikor fél a megpróbáltatásoktól. Jeremiás próféta is föltehette annak idején ugyanezeket a kérdéseket. Félve fogadta el a küldetést, hogy egy lázadó népnek kell hirdetnie Isten szavát. Elfáradt és megkeseredett ebben az állandó harcban és népének üldözése miatt. A félelem erőtlenné tette, pedig mindenáron meg akarta menteni őket. Isten adott neki erőt. Oly emberi módon vall a szenvedéseiről, hogy bátorít minket, korunk apostolait. A jó és a rossz küzdelmét ma is megéljük egyéni életünkben és az emberiség életében. A kinyilatkoztatás magyarázatot ad a rossz jelenlétére is. Az első ember engedetlensége által a világba lépett a bűn és a halál. Azóta a történelemnek megvan a sötét oldala. De Isten terve nem hiúsult meg. Krisztus engedelmessége kiengesztelte a bűnt, és a halállal szembeállította az örök életet. Isten irgalma tehát nagyobb, mint az ember bűne. Súlyos betegségből felgyógyult testvéreink másképp látják az életet, más válik fontossá és értékessé számukra. Az ember negatívumként éli meg a szenvedést, büntetésként. Jézus az Atya akaratát látja benne, a megváltást. Isten tervét a bűn és a nyomában járó halál sem tudta meghiúsítani. Jézus belehalt az Atya akaratába, megszerezve számunkra az örök életet.

Amikor megbízta apostolait az evangélium hirdetésével, figyelmeztette őket a rájuk váró kockázatokra: bírósági kihallgatások, ostorozások, üldöztetések, börtön. Nem éppen biztató jövőkép, de ne csodálkozzunk, mert a tanítványnak nem lehet más sorsa, mint Mesterének: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”

Kinevethetnek, üldözhetnek, bebörtönözhetnek, meg is ölhetnek. Ne féljetek az emberektől! – mondja Jézus, nekünk is. A félelem gúzsba köt, passzívvá tesz. Nem véletlenül a régi és új diktatúrák társadalmakat lefogó eszköze a félelemkeltés: félj a terrorizmustól, éhségtől, munkanélküliségtől, betegségtől, a természet erőitől, az emberektől, önmagadtól.

Jézus félelem nélküli életet ad nekünk. Azt kéri, bízzunk Istenben, aki teremtett minket, és gondoskodik rólunk. Ez a ráhagyatkozás volt Jézus földi küldetésének motorja. Az Atya akaratát teszi mindig. Mi is bízzuk magunkat mennyei Atyánkra. Ez a bizalom túlmutat a halálon is. Nem kell félnünk azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Aki Istenben él, nem ismeri a félelmet. A hívő embernek bizonyos esetekben döntenie kell: az emberektől félve megtagadja a hitét, és elszakad Jézustól, vagy megvallja őt, és elnyeri az örök életet. Ijesztőnek tűnnek ezek a szavak egy olyan világban, ahol részvétlenül szemléljük a televízióban mások szenvedését, ahol a határok összemosódnak bűn és erény, igazság és hazugság között.

Nem vagyunk egyedül ebben a küldetésben. Jézus azt mondja, hogy az Atya gondviselő jósága jelen van minden élethelyzetünkben, még a legjelentéktelenebbnek látszóban is. Elfeledkezhetne-e gyermekeiről, akik szeretete miatt kerültek veszélybe? Ne féljetek tehát. Ha bízunk a gondviselő Istenben, megmutatja erejét a mi gyöngeségeinkben. A próbatétel pedig javunkra válik, mert erősödik a hitünk. Sőt, majd maga Krisztus tanúskodik mellettünk az Atya előtt.

Magyar Kurír