Útravaló – 2020. május 21.

Nézőpont – 2020. május 21., csütörtök | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Jézus a búcsúbeszéd mai szakaszában az elhurcolása és feltámadása közötti kis időre utal. Mennybemenetelével viszont ez a kis idő kitágul, végső visszatérése lesz ennek a várakozásnak a végpontja. A tanítványoknak akkor ugyanazt kellett megélniük, amit a húsvét utáni Egyháznak: a „már nem” és a „még nem” konfliktusát. Ha ugyanis valamikor Isten közelébe kerültünk, utána már nem vagyunk ugyanazok, mint előtte, de még nem teljesedett be bennünk az, amit megtapasztaltunk nála. Ekkor kell nem engedni a szomorúságnak, és nemet mondani a visszafordulásra, ekkor kell föléleszteni a szívünkben az égiek utáni vágyat, miként Jézus is erre próbálja irányítani a tanítványok gondolkodását, elfogatására várva.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria