Útravaló – 2020. október 5.

Nézőpont – 2020. október 5., hétfő | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

A törvénytudó kérdése bennünk is sokszor fölvetődik: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? És milyen érdekes, hogy Isten kevésbé rejtélyes számára, mint a felebarát. A történet alapján és a valóságban is tényleg rejtély, hogy ki is lesz a felebarátom. Hiszen válogatósak vagyunk sokszor mi is, jól meggondoljuk, kivel állunk szóba, kinek segítünk, kivel teszünk jót, és kinek hagyjuk, hogy velünk jót tegyen, nekünk segítsen. A hallgatóság biztosan felhördült, mert a szamaritánusok nem a legkedvesebb réteg számukra, és lám-lám, tudnak jót tenni, irgalmasan viselkedni ők is. Te szintén tégy így, mert az örök élet az irgalmasság ünnepe lesz: Isten irgalmasságáé és a mienké.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria