Útravaló – 2020. szeptember 17.

Nézőpont – 2020. szeptember 17., csütörtök | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Hogyan fogadta Jézus a női érintéseket? Semmi emberi nincs távol attól, aki asszonytól született. Ebben a kétpólusú világban nem kerülhetjük meg a kérdést és a választ sem, hogy igenis voltak Jézusnak hölgy ismerősei, és néhányan meg is érintették. Bizonyára többen, mint amiről az evangéliumok írnak. Mindegyik érintés mögött vágy is volt, mégpedig a gyógyulás vágya. Valamilyen bajból, betegségből vagy függőségből. Aki beteg, testi-lelki nyomorúságban szenved, annak egyetlen vágya van csupán: egészségesnek lenni. A vérfolyásos asszony érintése a legkifejezőbb: „Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok.” A betegek érintését elfogadta, a bűnösökét azonban nem.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria