Útravaló – 2021. január 11.

Nézőpont – 2021. január 11., hétfő | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Senkit ne tévesszen meg, hogy múlt csütörtökön ugyanez volt az evangéliumi kiindulás: a Keresztelő börtönbe kerül, Jézus pedig megkezdi működését. Akkor Máté evangéliumából olvastuk, most Márk evangéliumából halljuk a történetet. A szöveg részleteinek finom különbsége a szerzők szemléletmódját is tükrözi. Sőt, hogy előrenézzünk: két hét múlva, évközi 3. vasárnap ismét ez lesz az evangélium. Tekintsük ezt a tényt úgy, hogy van, akinek elég egyszer elmondani. Van, aki másodszorra érti meg, mint Jónás; de a kis Sámuel háromszor is úgy hallotta, mintha Héli főpap hívná, pedig az Úr volt az. Simon és András, Jakab és János is egyszer hallották: Gyertek utánam – és azonnal mentek.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria