Útravaló – 2021. július 29.

Nézőpont – 2021. július 29., csütörtök | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Szeretjük a Mártákat. Nem is igazán értjük Jézust, aki a Mt 20,6-ban azt kérdezi a munkát keresőktől: Mit ácsorogtok itt tétlenül?, Mártát pedig sürgés-forgásáért megrója. A magyar ember azonban találékony, szeret a konyhában leülni, mert miközben beszélgetnek, a háziasszony tud tennivenni. Mártából azt is kinézzük, hogy egyszer csak odaszól Jézusnak: Fogd már meg, légy szíves, a kemence ajtaját, be ne csapódjon, amíg kiveszem belőle a pogácsát. Vagy hogy merítse már tele a korsót, és öntse a fazékba, hogy ne forrjon annyira a főzővíz. Jézusból is kinézem, hogy egy szóra odaugrott volna. Itt most valahogy mégsem jött össze home office-ban a tanítás és a vendéglátás.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria