Útravaló – 2021. május 2., húsvét 5. vasárnapja

Élet, félelem, ármány, bátorság. Ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni Pál apostol és környezete viselkedését. A megpróbáltatásoknak nincs vége, Jeruzsálemben nem adtak hitelt szavainak, csak egy hosszabb együttlét után, amint „járt-kelt Jeruzsálemben” és „bátran tevékenykedett az Úr nevében”. A görög nyelvű zsidók felismerték az igazi szellemi ellenfelet és „az életére törtek”. Így alakult ki a helyzet,
hogy Jeruzsálemben sem volt nyugta, maradása. Ezért határozzák el barátai, hogy hazaküldik Tarzuszba.

Érdemes megvizsgálni, hogy egyetlen jellem vagy személyiség hogyan képes befolyást gyakorolni, esetleg tragédiát vagy üdvösséget hozni. Az Egyház történelméből kiragadott példák – egy olasz író Három pápa című munkájából – bizonyító erejűek, nem csak illusztrációk.

VI. Pálnak már a névválasztása is emblematikus. A testileg is törékeny Péter-utód tudatosan vette fel a nemzetek apostolának nevét. Az addig jórészt a Szentszék hivatalaiban dolgozó főpapnak nem okozott nehézséget, hogy a II. vatikáni zsinat után felvegye a fonalat, mert már a zsinat előkészítésében, elindításában jelentős szerepet töltött be; végül pápaként ő zárta le a zsinatot 1965-ben. Annak érdekében, hogy több, nagy áttörést jelentő dokumentum ne maradjon csak papír, elutazott a néhai Konstantinápolyba, és a pátriárkával kölcsönösen visszavonták egymás Egyházának közel ezeréves kiközösítését. Később az 1968-as diáklázadások romboló erőivel való küzdelem meghaladta a földi Egyház lehetőségeit. A liberalizmus előretörését, a diáklázadások következményeit a Szentatya személyesen is megszenvedte. A hihetetlenül művelt és hamleti tépelődéssel megáldott pápa személye volt szükséges az Egyházak közötti közeledéshez, a taizéi mozgalommal való kapcsolatfelvételhez és a liturgia megújításához.

1978-ban halt meg; annak az évnek a második pápája I. János Pál volt, aki alig egy hónapig töltötte be a péteri széket. A velencei pátriárka – egyébként sem egészséges – szívének nem tett jót a száraz római levegő. A „mosolygós pápa” megtisztelő címet kapta, mert már Velencében szívből jövő mosolyával bilincselte le a híveket. 

Moszkva és Varsó urai összerezzentek az 1978-as év harmadik pápájának neve hallatán. A Szent Péter téren várakozó római tömeg is csak ízlelgette a lengyel pápa nevét. Egy későbbi nyilatkozata szerint egészen természetes volt a János Pál név választása. Egy szláv ember a pápa. Aki fiatal korában gyári munkás volt. Aki közvetlen elődjétől eltérően nem sokat mosolygott, de sugárzó egyénisége felejthetetlen volt.

Püspökké szentelése előtt Krakkóban volt egyetemi tanár. A morálteológia megalapozója, a filozófiai antropológiának és az etikának volt a professzora. A személyközpontúság vált egész teológiai munkásságának a középpontjává. A pápa
munkájának, imádságának és prédikációinak is köszönhető volt a kommunizmus bukása.

Három ember. Három hivatás. Három pap. Valószínűleg az ’50-es évek közepén elmentek volna egymás mellett. Karakterük eltérő volt. Egy melankolikus, egy kolerikus és egy szangvinikus embert Isten felhasznált arra, hogy karaktereik különbözősége ellenére mind a hárman a XX. században a legfőbb hídverők lehettek.

Magyar Kurír