Útravaló – 2021. május 8.

Nézőpont – 2021. május 8., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Közel tíz éve nagykáptalant tartott A Szeretet Misszionáriusai közösség (Teréz anya nővérei). A világ minden tájáról összegyülekeztek. Személyi kérdésekben hoztak döntést, majd egy pasztorális nyilatkozatot tettek közzé. Az Egyház előtt álló legsúlyosabb gondnak a keresztényüldözést nevezték meg. Történt mindez két évvel az amerikai katolikus újságíró, James Foley nyilvános kivégzése előtt. Alig múlt el egy év, és Irakban öt Teréz anya-nővért végeztek ki. Azóta mindennap két keresztény az életét adja Krisztusért. A világ legüldözöttebb vallása a keresztényeké. Amellett, hogy az erőszakot elutasítjuk mint ennek világnak egyenjogú polgárai és Isten gyermekei, ugyanakkor nem csodálkozunk, hogy sorsunkkal részesülünk az Úr sorsában.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria