Útravaló – 2021. november 12.

Nézőpont – 2021. november 12., péntek | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Egy rádióriportban hallottam, hogy sokan megmenekülhetnének, ha tudnák, mit kell tenni az adott pillanatban. A szökőár előtti percekben ugyanis a tenger visszahúzódik, mielőtt kitör a partra. A cunami idején sokan nem menekültek, hanem befelé mentek a mederben a visszahúzódó tenger után, és amikor a hatalmas vízfal megfordult, még fényképezték is, holott akkor már el voltak veszve, csak nem tudták. Virtuális világban élünk, és az a képzet alakult ki a mai nemzedékben, hogy csak klikkelnek egyet, és eltűnik, amit nem akarnak látni. Második eljöveteléről szólva Jézus is beszél természeti csapásokról. Van, aki meg sem érti, csak azt kérdezi: Hol van ez, Uram? Aztán megnyugszik: Rendben, nem itt, hanem Japánban. Pedig ahogyan a keselyűk rátalálnak a dögre, úgy ránk is a gonosz. Mielőtt az Emberfia visszatér.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria