Útravaló – 2021. november 24.

Nézőpont – 2021. november 24., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Fel lehet-e készülni a megpróbáltatásokra? Úgy tűnik, muszáj számolni ezekkel, hogy ne érjenek minket készületlenül, ha szembekerülünk velük. Jézus igazi misszióba küldi tanítványait. Előfordul, hogy a misszionáriusoknak az lesz a sorsuk, amiről beszél nekik. A félelmükkel úgy tudnak megküzdeni, ha a helyzetüket felhasználják misszionálásra. A mai tevékenységünkből gyakran éppen a missziós lelkület hiányzik, ezért futamodunk meg, bizonytalanodunk el, válunk célt tévesztetté, de legalább is panaszkodásba, elégedetlenségbe sodródunk. Ugyanakkor dicséretesen megmutatkozik az is, hogy korunk hitetlen világában is vannak nagyszerű misszionáriusok, akik tanúságtételükkel másokat is megmozdítanak.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria