Útravaló – 2021. szeptember 20.

Nézőpont – 2021. szeptember 20., hétfő | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Ezt a hónapot meghatározza az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti jelenléte, mely az Eucharisztia titka köré von minket. Jó alkalom ez arra, hogy Aquinói Szent Tamás Lauda Sion szekvenciája segítségével hétköznapi elmélkedéseink is az Eucharisztia titka köré kapcsolódjanak.

Vére ital, teste étel, mégis ott van teljességgel mindkettőben Istened. Márk evangéliumában egy apró szó – sokakért – az Urat a szenvedő szolgával kapcsolja össze. „Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki.” Testének feláldozása a Lélek kiáradása, a zsidó hagyomány szerint ugyanis a lélek a vérben van, János evangélista hangsúlyozza is: „kilehelte lelkét” – feltámadásakor pedig rájuk lehelt. Bár általában egy szín alatt áldozunk, de hitünk szerint mindkét szín titka jelen van a másikban, így bármelyik vétele egyszerre újítja meg kapcsolatunkat a kereszt, a feltámadás és a pünkösd eseményével.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria