Útravaló – 2021. szeptember 27.

Nézőpont – 2021. szeptember 27., hétfő | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Ezt a hónapot meghatározza az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti jelenléte, mely az Eucharisztia titka köré von minket. Jó alkalom ez arra, hogy Aquinói Szent Tamás Lauda Sion szekvenciája segítségével hétköznapi elmélkedéseink is az Eucharisztia titka köré kapcsolódjanak.

Izsák ennek képe, árnya, áldozatra kész oltára, húsvétbárány áldozása, hulló manna, égi jó. A szekvencia az ószövetségi előképek csúcspontjait állítja elénk. Az apa cselekedete, aki fiát is kész feláldozni, halvány előkép, a nép felkészítése az értünk Fiát odaadó Atya titkának befogadására. A mi Húsvéti Bárányunk, Krisztus vétele a kivonulás, önmagunkba való zártságunk elhagyásának erőforrása, a nap nap után érkező Égi Kenyér pedig fenntartója bennünk annak a reménynek, hogy Isten, amikor kimozdít, nem csap be, hanem áldozatok árán ugyan, de valami nagyobb jó felé vezet. Így az Eucharisztia a jelenbe hozza Isten korábbi tetteit, és elővételezi azok jövendőbeli beteljesedését.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria