Útravaló – 2021. szeptember 8., Szűz Mária születése (Kisboldogasszony)

Nézőpont – 2021. szeptember 8., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

A Szűzanya születése ünnepén szemléljük őt mint eucharisztikus asszonyt. A Lélek által benne valósult meg elsőként a Fiú leereszkedése, ő adott neki helyet ebben a világban, saját testének templomában. Ő vezette be Krisztust az emberi közösségbe, majd pedig sírba fektetve Gyermekét az emberiség nevében ő adta át az Atyának. A feltámadás után hivatásának ezeket a legszemélyesebb mozzanatait készséggel átengedte az Egyháznak, hogy az apostoli közösség legyen az a hely, ahová leereszkedhet a Lélek, ahol a Fiú testét befogadják, felajánlják és továbbajándékozzák. Miként születése hajnalcsillagként jelzi a nap közeledtét, úgy Fiával való egysége rámutat a Fiú és az Egyház elválaszthatatlanságára.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria