Útravaló – 2022. május 11.

Nézőpont – 2022. május 11., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Az első Egyház életének egy fejezete zárul le akkor, amikor Péter eltűnik a színről, és előtérbe kerül Pál. A másik apostolfejedelem személyét Barnabás hitelesíti, ő teszi elfogadható vezetővé az Egyház korábbi üldözőjét. Szent Vére által Krisztus tisztára mos minden hozzá térőt, de emberi elfogadottságukat, bűneik következményeinek begyógyítását a tanítványi közösség bizalmi légkörének ápolóira bízza. Ő odaállt meghívó szeretetével Máté, Zakeus vagy éppen Péter mellé bűnösségük, botlásaik megbánásánál. Ugyanilyen fontos lenne, ha a megtérők az Egyházban ugyanezt érzékelnék, a közösség pedig felfedezné, amit Isten adni akar általuk a ma Egyháza számára.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria