Útravaló – 2022. szeptember 18., évközi 25. vasárnap

Ama olvasott, hallott evangéliumi rész Jézusnak talán az egyik legtalányosabb példázata. Életszerűsége miatt frissítően hat a mai hallgatókra, olvasókra, nemcsak a hívőkre, hanem a keresőkre, a távolabb lévőkre is. Az anyagi világ dolgainak kezelése újra és újra kihívás elé állítja a tanítványokat. Jézus örömhírében nagyon hangsúlyos, hogy bizony, óvatosan kell a földi javakhoz állni, mert könnyen bálvánnyá válhat a pénz, és a jólét kisiklathatja a lelki dolgokkal foglalkozó embert. A hűtlen intéző kérdéses vagyonkezelésének híre eljut urához. Úgy tűnik, papíron rendben lehetett minden, mégis voltak bajok, maga felé hajlott a keze, és megrövidítette ura vagyonát. Egyértelmű, hogy mi lesz a következmény. De érdekes csavar jelenik meg a történetben. Egyes magyarázók szerint az átjavított tartozásokkal a saját hasznát áldozta fel az intéző, megértette, hogy neki is nagyvonalúnak kell lennie, neki is áldozatot kell hoznia azért, hogy megmaradhasson a munkája.

Jézus itt nem a becstelenséget, a hamisságot értékeli, hanem a készséget arra, hogy tudok változtatni, tudok lemondani, amikor szükséges. Tudatosan szembe is állítja Jézus a világ fiait és a világosság fiait, de bizonyos tulajdonságokra felhívja a figyelmet. Az okosság, a helyzet gyors átlátása, a tudatos cselekvés nagyon is dicsérendő. Jézus a világ fiainak leleményes kezdeményezésével állítja szembe az Isten országának gyermekeire jellemző tompultságot. Ez a tompultság sokszor tetten érhető közösségeink életében és a sajátunkban is. Van-e bennünk ilyen leleményesség, amikor a ránk bízott isteni kincseket kezeljük? Sokszor inkább a fásult belenyugvás vesz erőt rajtunk ahelyett, hogy gazdag hagyományaink kincsesházából előszednénk újat és régit, hogy kiemelkedjünk a szürkeségből. Imaéletünk sokszor abbamarad, mert megunjuk, és nem próbálunk ki új imamódokat. Közösségi életünk lanyhul, nem szólítjuk meg a problémákkal küzdőket, beismerve, hogy nekünk is vannak nehézségeink, kétségeink. Pedig igazán nagy ereje lenne a közös útkeresésnek, a problémák közös hordozásának, egymás segítésének.

Sokszor a világosság fiai is csak tapogatóznak, de őszinte és tiszta lélekkel új erőre kaphatunk, és megérezhetjük Krisztus erőt adó kegyelmét. Jézus meg is mutatja az utat: „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” Apró lépésekkel kell kezdenünk a megújulásunkat, a magunkét és a közösségek megújulását is. Ilyen a naponta hűségesen elvégzett néhány perces imádság, egy-egy tized rózsafüzér, a napi evangélium elolvasása, a jezsuita examen elvégzése pár percben, odafigyelés az utunkba kerülő templomokra, keresztekre, néhány egyszerű röpima, csendes percek hétköznap egy templomban, Krisztus előtt. Csupán néhány percet vesznek igénybe ezek, de a kis gesztusok, a rövid gondolatok életet adó és formáló erővel bírnak. Ha észreveszem a jót, amit a másiktól kapok, ha őszintén kezdek kommunikálni és élni, ha hálás tudok lenni az életemért, akkor világosságot viszek a szürke napjaimba, kiemelkedem a tompultságból, és megérkeznek a nagyobb ajándékok is. Lassan észreveszem az igazi értékeket is, amelyekért érdemes küzdeni. Legyünk leleményesek, mert mindegyikünk élete tanúság Jézusról! S ami még fontosabb: az örök életet is előkészíti, ami nem elhanyagolható. Ne feledjük: akaratunk ellenére nem fog üdvözíteni bennünket Isten!

Magyar Kurír