Gyalogos zarándoklat indul Mindszenty bíboros emlékére Szombathelyről Zalaegerszegre

Mindszenty József bíboros, hercegprímás tiszteletének elősegítésére gyalogos zarándoklatot szerveznek a Szombathelyi Egyházmegyében június 28. és július 1. között. A résztvevők a fiatal Mindszenty, azaz Pehm József életének néhány meghatározó helyszínét keresik majd fel.

2019. május 20., hétfő

Balog Márta CB – Csernai Balázs: Az én utam a szeretet, nincs időm másra

A könyv Mester Margit Mária (1906–1961) életútjával és lelkiségével ismertet meg bennünket, aki Isten szentháromságos szeretetére válaszolva alapította meg az Unum Társaságot.

2019. május 18., szombat

Kovács Gergely posztulátor: Ferenc pápa mártírnak tartja Mindszenty bíborost

Kovács Gergellyel, a Mindszenty Alapítvány ügyvezetőjével, Mindszenty bíboros boldoggáavatási eljárásának viceposztulátorával beszélgetett Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője május 10-én.

2019. május 17., péntek

Mindszenty-zarándoklat Rómában – Ferenc pápa Mindszenty bíboros vértanúságát méltatta

A római magyar intézmények és közösségek által szervezett május 9-i Mindszenty-emlékmisére Magyarországról a Mária Út Egyesület a Magyarországi Mindszenty Alapítvánnyal együtt zarándoklatot vezetett. A zarándokok május 8-án délelőtt a Vatikánban részt vettek a szerdai általános... »

2019. május 13., hétfő

Amerikai katolikus magazin méltatja Mindszenty bíborost

„Mindszenty bíboros végre elnyerte a méltó elismerést” címmel kétoldalas cikk jelent meg az „Inside the Vatican” amerikai katolikus havilap áprilisi számában. Az írás szerzője rámutatott: a főpap hősies erényeinek elismerésével jelentős lépés történt a boldoggá avatása... »

2019. május 7., kedd

„Hegyet hágék” – PaSa kerékpáros zarándoklat az esztergomi Mindszenty-ünnepre

Istenért, hazáért, iskoláért, osztályért, családért – a budapesti Pannonia Sacra-iskola (PaSa) fiataljai, a tanárokkal és szülőkkel együtt kerékpárral zarándokolnak évről évre a Pilisen át Esztergomba, a Mindszenty József boldoggá avatásáért felajánlott szentmisére. Május 3-án... »

2019. május 6., hétfő

Honlap mutatja be a szent életű rendalapító, Mester Margit Mária életét

Végéhez közeledik Mester Margit Mária, az Unum Társaság (Unum Sanctissimae Trinitatis, UST) alapítója boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza – közölte Balog Márta posztulátor. Az év eleje óta honlap segítségével ismerkedhetnek meg a rendalapító életével és... »

2019. április 30., kedd

Isten szól hozzánk rajta keresztül – Beszélgetés Pawel Cebulával Esterházy Jánosról

Tavaly december 12-én Marek Jędraszewski, a Krakkói Főegyházmegye érseke Paweł Cebula lengyel, hosszú évek óta hazánkban élő minorita szerzetes papot nevezte ki az 1957-ben a szlovákiai Mirov börtönében elhunyt Esterházy János boldoggáavatási eljárásának posztulátorává. Cebula... »

2019. április 28., vasárnap

Kegyelem életfogytig – Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumai

Ez a megrendítő kötet 2008-ban jelent meg, a METEM (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány gondozásában, Várszegi Asztrik püspök, akkori pannonhalmi főapát előszavával.

2019. április 28., vasárnap

Egy kilencéves gyermeket is tiszteletreméltónak nyilvánított az Egyház

Újabb boldoggal gazdagodik az Egyház Donizetti Tavares de Lima brazil pap személyében. Két világi hívőt – egy brazil kisfiút és egy olasz nőt – pedig tiszteletreméltónak nyilvánítottak.

2019. április 11., csütörtök

Boldoggá avatták az orvost, aki a kivégzésére menet is receptet írt

Március 23-án avatták boldoggá a tarragonai székesegyházban Mariano Mullerat i Soldevilát, a vértanú spanyol (katalán) orvost, laikus családapát, akit 1936-ban, a spanyol polgárháború idején végeztek ki hit iránti gyűlöletből. Az új boldog emléknapját augusztus 13-án ünnepli az... »

2019. április 3., szerda

Krakkóban megkezdődött Esterházy János boldoggáavatási pere

A krakkói érsekség kápolnájában bemutatott ünnepi szentmisével március 25-én megkezdődött gróf Esterházy János boldoggáavatási pere – közölte az MTI-vel telefonon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

2019. március 27., szerda

Ferenc pápa Balázsfalván avatja boldoggá a hét román görögkatolikus vértanú püspököt

A gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus metropólia március 25-én közreadott közleménye szerint Ferenc pápa romániai apostoli látogatása alkalmával, június 2-án, vasárnap az érsekség székhelyén, Balázsfalván avatja boldoggá a kommunizmus idején vértanúhalált halt... »

2019. március 25., hétfő

Hittel a múltból, a jövőbe – Mindszenty-szobrot avattak Petőfiszálláson

A Mindszenty Társaság és a Magyar Pálos Rend meghívására gyűltek össze a hercegprímás szobrának avatására, valamint a társaság alapította Mindszenty-emlékérem átadására az ünneplők Petőfiszállás-Pálosszentkúton március 23-án. Az ünnepen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti... »

2019. március 23., szombat

Esterházy Jánosra emlékeztek Prágában

A csehszlovákiai magyarság vértanú sorsú hőse, gróf Esterházy János halálának 62. évfordulója és boldoggáavatási eljárásának kezdete alkalmából március 9-én emléknapot tartott a prágai magyar közösség. Másnap szentmisével folytatódott a megemlékezés.

2019. március 13., szerda

Esterházy János boldoggá avatásáért imádkoztak Budapesten

Gróf Esterházy János boldoggá avatásáért mutatott be szentmisét március 9-én a Szent István-bazilikában Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, majd emlékünnepség keretében átadták a felvidéki mártír sorsú politikusról elnevezett... »

2019. március 9., szombat

Tanúságtevő sorsdöntő pillanatokban – Boldog Meszlényi Zoltánra emlékeztek Budapesten

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be március 4-én, Boldog Meszlényi Zoltán emléknapján szentmisét a vértanú püspök tiszteletére a budapest-lágymányosi Boldog Meszlényi Zoltán-templomban.

2019. március 5., kedd

Őseink hitében erősít meg Ferenc pápa – Jakubinyi György érsek a pápalátogatásról

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség január 21-én tette közzé Jakubinyi György érsek romániai pápalátogatással kapcsolatos körlevelét. A hivatalos közlést követően Szőcs Csaba plébános, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója készített interjút a... »

2019. február 20., szerda

Mindszenty bíboros hősies erényeinek elismerése a világsajtó tükrében

Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros hősies erényeinek kihirdetése nemcsak a magyar hívek körében keltett nagy örömet, hanem percek alatt bejárta a világsajtót is. A Vatikáni Rádió összeállítását közöljük.

2019. február 19., kedd

Székely János püspök Mindszenty József hősies erényeinek elismeréséről

Székely János szombathelyi megyéspüspök közleményét adjuk közre Mindszenty József hősies erényeinek elismeréséről.

2019. február 15., péntek

tovább »