„Az életemet kaptam tőle vissza” – A közösség, amelyben életté válik az Ige

A Cenacolo cherascói házában él, két éve került a közösségbe. Gyógyulni ment, „szerelemből”, hűségből maradt. Fecske Ágival beszélgettünk.

2017. július 23. vasárnap

Merjük megmutatni, miben vagyunk jók! – Tehetséggondozás a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban

„Tehetséges szülő – tehetséges gyerek” címmel indított programot a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium, hagyományteremtő céllal. Endrey Irma és Endrey-Nagy Ágoston, a festőművész édesanya és írásaival, fényképeivel díjakat nyerő kilencedikes fia mutatkoznak be... »

2017. július 22. szombat

Irakban nehéz a holnapra gondolni – Interjú Luma Khudher domonkos nővérrel

Luma Khudher OP, az iraki Sienai Szent Katalinról Nevezett Domonkos Nővérek vezetőségének tagja idén Chicagóban, a Catholic Theological Union intézményben tanított. Az Illinois állambeli domonkos nővéreknél tett látogatása során Beth Murphyvel, a kongregáció kommunikációs vezetőjével... »

2017. július 21. péntek

Fesztiválkereszténység? – Interjú a Tusványos egyik előadójával, Homa Ildikó szociális testvérrel

Javában tart a nyári fesztiválok idénye Erdélyben (is). Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus is jelen lesz az idei Tusványos szabadegyetem és diáktáborban Tusnádfürdőn. Az „Evangéliumi lélektan” című kötet szerzőjével ennek apropóján közölt interjút a Romkat.ro... »

2017. július 20. csütörtök

Az Egyház segíti az Aleppóba visszatérőket

Szíriában folytatódnak a harcok. A török hadsereg megtámadta a szíriai kurd milícia hadállásait az ország északnyugati részén, miután azok tüzet nyitottak ankarai egységekre. Folytatódik a bombázás Aleppóban is. A Vatikáni Rádió interjút készített a város plébánosával, Ibrahim... »

2017. július 18. kedd

Időt hagyni a mondatoknak… – Találkozás az elsőkönyves Vass Norberttel

„Hallgat” – ez a címe Vass Norbert szerkesztő, kritikus első könyvének, amelyet az AmbrooBook adott ki. A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának vezetőjét gyökerekről, kutatásról, írásról, s újszülött kötetéről... »

2017. július 16. vasárnap

Bubnó Tamás: „Egy gazdag hagyomány méltó örököseiként igyekszünk énekelni”

Bubnó Tamás Liszt Ferenc-díjas egyházzenész, a Nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola docense idén is tartott egyházzenei képzést. A Nyíregyházi Egyházmegye honlapjának riportere a táborról kérdezte.

2017. július 13. csütörtök

Lehet-e továbbra is gluténmentes ostyával áldozni?

A világi sajtóban a napokban számos félreértés terjedt el a címben szereplő kérdés körül, melyről Füzes Ádámot, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanárát, a Főegyházmegyei Ostyaellátó papi felügyelőjét kérdeztük.

2017. július 10. hétfő

Ott Istenre tekintve élnek – Beszélgetés Kocsis Fülöp metropolitával szíriai útjáról

Nemrég Libanonban és Szíriában járt Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita. Az utazás körülményeiről, céljáról és a kint szerzett tapasztalatokról kérdeztük a főpásztort.

2017. július 9. vasárnap

Győr szobrásza – Lebó Ferenc alkotói világa

A nemzetközi hírű győri alkotóval Szent László évében pályafutásáról, hivatásáról és legfőbb ihletőiről beszélgettünk.

2017. július 8. szombat

Rácsodálkozni Isten szavának szépségére – Nemzetközi Gregorián Fesztivál kezdődik Vácott

Július 6–9. között immáron hetedik alkalommal rendezik meg Vácott a Nemzetközi Gregorián Fesztivált. A rendezvény egyik előadójával, Sztankó Attila zebegényi plébánossal, gregorián-szakértővel beszélgetünk.

2017. július 4. kedd

Éljen a vakáció! – Interjú Rubovszky Ritával, a Patrona Hungariae Iskolaközpont igazgatójával

Több mint egymillió diák fogadta kitörő örömmel az utolsó kicsengetést június 15-én. Felsóhajtottak a szülők is: Végre itt a nyár! Ám nyomban felmerült a kérdés: Mivel teljen a két és fél hónapos szünidő?

2017. július 2. vasárnap

Újragondolt értékeink – Bogányi Gergely innovációról és a magyar zenei élet reneszánszáról

Nyári fellépéseire készül; Bogányi Gergely grandiózus Chopin- és Liszt-programjait és lemezfelvételeit követően két és fél éve már az általa megálmodott, nevével fémjelzett új fejlesztésű zongora megismertetésével, „bevezetésével” járja a világot.

2017. július 1. szombat

Tanúk – papszentelésre készülve

Július 1-jén, szombaton a 11 órakor kezdődő szentmisében Griz László és Linzenbold Szabolcs diakónusokat pappá szenteli Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti székesegyházban. Az egyházmegye interjút készített a szentelendőkkel.

2017. július 1. szombat

„Lelki orvossá lettem” – Hatvanöt éve szentelték pappá Kerényi Lajos atyát

A vasmiséjét ünneplő Kerényi Lajos atyával beszélgettünk.

2017. június 24. szombat

Őszinteség és derű – Interjú a ferences Tóth Damjánnal ezüstmiséje alkalmából

Keppel Dániel a Franka című diáklap számára készített interjút egy valódi ferences nevelővel, az esztergomi Temesvári Pelbárt-gimnázium tanárával.

2017. június 22. csütörtök

A Pápai Magyar Intézetet bemutató kötet jelent meg

Június 26-án mutatják be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében Tóth Tamás „Pápai Magyar Intézet – Róma” című könyvét, illetve annak olasz nyelvű kiadását (Il Pontificio Istituto Ecclesiastico Ungherese, Roma).

2017. június 19. hétfő

Találkozás az aranymisés Márfi Gyula veszprémi érsekkel

Márfi Gyula veszprémi érsek június 19-én ünnepli papi szolgálatának ötvenedik évfordulóját. Vele beszélgettünk.

2017. június 18. vasárnap

„Térjetek vissza Jézushoz” – egy iraki pap megrendítő tanúságtétele

Roni Szalím iraki szír katolikus pap magyarországi tartózkodása idején beszélt hitéről, az őt ért megpróbáltatásokról, az iraki szír katolikus közösségről. Az interjú második részét közöljük.

2017. június 17. szombat

Verseskötet a tejesfazékon – Találkozás Druzsin Ferenc irodalomtörténésszel

Druzsin Ferenc irodalomtörténészt, egyetemi magántanárt, az ELTE egykori rektorhelyettesét – aki több mint öt éven át vezette a szófiai Magyar Kulturális Intézetet –, múltjáról, az Arany-évforduló alkalmából megjelenő könyvéről, valamint a humorról, „halandó létünk cukrozott... »

2017. június 17. szombat

tovább »