Lelkigyakorlatot tartottak hitoktatók és lelkipásztori munkatársak számára Székesfehérváron

Spányi Antal megyéspüspök szentmisével nyitotta meg a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatóknak és lelkipásztori munkatársaknak tartott nagyböjti lelkigyakorlatát március 25-én. A szentmise után Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató tartott előadást a résztvevőknek.

09:07

Az Egyház és én – Udvardy György lelki útravalója pécsi és paksi érettségizőknek

Március 24–25-én három végzős gimnáziumi osztálynak, a pécsi Szent Mór Iskolaközpont és a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak tartott lelkigyakorlatot Udvardy György megyéspüspök a máriagyűdi kegyhelyen.

2017. március 28. kedd

Veres András győri megyéspüspök vezette a soproni Szent Pál Katolikus Szakkollégium lelkigyakorlatát

Március 10. és 12. között tartották a soproni Szent Pál Katolikus Szakkollégium nagyböjti lelkigyakorlatát Veres András megyéspüspök vezetésével.

2017. március 28. kedd

Nagyböjti zarándoklatot tartottak a győri Szent Imre-templomban

Március 24-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének vigíliáján a Szent Imre-templom volt a nagyböjt péntekjeire Győrben meghirdetett zarándoklatok negyedik állomása.

2017. március 27. hétfő

Az egri szeminárium látta vendégül az országos kispaptalálkozó résztvevőit

Az ország szemináriumainak papnövendékei tavaszi találkozójukon az Egri Főegyházmegye szemináriumában vendégeskedtek március 24-25-én. A nagyböjti készület jegyében városi keresztút, Eger nevezetességeinek megismerése és Ternyák Csaba érseki szentmiséje jelentette a zarándoklat... »

2017. március 25. szombat

A Pápai Ház szónoka megtartotta harmadik nagyböjti prédikációját

Március 24-én tartotta Raniero Cantalamessa kapucinus harmadik nagyböjti elmélkedését a Római Kúria számára a Redemptoris Mater-kápolnában. Az elmélkedés témája ez volt: a Szentlélek szerepe Krisztus húsvéti misztériumában.

2017. március 25. szombat

Tolnay Imre „A legutolsó vacsora” című kiállítása a Szent István-bazilika lovagtermében

A Szent István-bazilika lovagtermében nyílt meg a Barcsay-díjas Tolnay Imre festő- és grafikusművész installációja és kiállítása. Galambos Ádám írását adjuk közre az Evangélikus.hu portálról.

2017. március 25. szombat

Zene Isten irgalmáról és az ember reményéről – Vedres Csaba oratóriumát mutatják be Budapesten

Vedres Csaba „Miserere” című oratóriumának budapesti bemutatójára hívnak a szervezők április 9-én (virágvasárnap) este 19.15 órára a kelenföldi Szent Gellért-plébániatemplomba (Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 149.).

2017. március 23. csütörtök

Hagyományteremtő kereszthódoló utat tartottak Máriapócson

A nagyböjti időszak feléhez érkezve Máriapócson a kereszthódoló vasárnapon Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita vezette a Nagy Szent Bazil-liturgiát március 19-én.

2017. március 22. szerda

Jézus-ima lelkigyakorlatot tartottak Máriapócson

Március 16. és 19. között Jézus-ima lelkigyakorlatot vezetett Máriapócson Kocsis Fülöp metropolita.

2017. március 22. szerda

Ferenc pápa: A gyóntatószék nem tisztító, bűneink miatt szégyenkeznünk kell

Megbocsátani és bocsánatot nyerni olyan misztérium, amit nehéz megérteni. Imádság, bűnbánat és szégyenkezés kell hozzá – mutatott rá homíliájában Ferenc pápa március 21-én, kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

2017. március 21. kedd

Folytatódott a nagyböjti stációs szentmisejárás Szombathelyen

Nagyböjtben stációs szentmiséket mutatnak be Szombathely különböző templomaiban. Március 17-én Császár István egyházmegyei kormányzó mutatta be a kora reggeli szentmisét a Szent Márton-templomban.

2017. március 18. szombat

Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában

Március 17-én, pénteken Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában. Szentgyónást végzett más papokkal együtt, majd meggyóntatott néhány hívőt.

2017. március 18. szombat

Nagyböjti lelkigyakorlatot tartott Zalaegerszegen Márfi Gyula veszprémi érsek – KÉPRIPORT

Március 11. és 13. között tartotta nagyböjti lelkigyakorlatát a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-plébánia. A lelkigyakorlatot Márfi Gyula veszprémi érsek vezette.

2017. március 17. péntek

Tartós szeretet – Vasárnap kezdődik a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés

Március 19. és 26. között ismét megrendezik hazánk templomaiban az immár hagyományos nagyböjti élelmiszergyűjtést. A „Tartós szeretet” mottóval meghirdetett országos gyűjtés során a hívek a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat.

2017. március 17. péntek

A Pápai Ház szónoka megtartotta első nagyböjti prédikációját

Nagyböjt első hetének péntekén, március 10-én tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka első prédikációját a Redemptoris Mater-kápolnában a Római Kúria tagjai számára.

2017. március 15. szerda

Ferenc pápa: Induljunk el a nagyböjti megtérés útján, tanuljunk meg jót tenni

Tartsuk magunkat távol a gonosztól, tanuljunk meg jót tenni, és hagyjuk, hogy az Úr vezessen minket előre – buzdított Ferenc pápa március 14-én, kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliájában.

2017. március 14. kedd

Böjti ételeket kóstolhattak a szeged-alsóvárosi ferences kolostor refektóriumában

Március 11-én nagy érdeklődés mellett böjti ételek kóstolóját tartották a Szeged-Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont szervezésében a rendház refektóriumában; az ott kóstolt ételek receptjét a ferencesek közzétették Facebook-oldalukon.

2017. március 14. kedd

Lelki hétvégét tartott Budapesten a Cor et Lumen Christi közösség

A Cor et Lumen Christi karizmatikus közösség lelki hétvégéjét március 11–12-én tartották a budapesti Folyondár Sport- és Táncközpontban. A találkozó második napján Erdő Péter bíboros, prímás Ferenc pápa megválasztásának negyedik évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét... »

2017. március 13. hétfő

A böjt indítéka a szeretet – Beszélgetés Papp Miklós morálteológussal

Elkezdődött a keresztény bűnbánati időszak. A nagyböjt negyven napja alatt az önmegtagadás, az imádság és a jócselekedetek útján arra törekszünk, hogy szívünket életünk szétszórtságából Istenhez emeljük, és az ő szeretetével tanuljunk jelen lenni a világban. Papp Miklós... »

2017. március 12. vasárnap

tovább »