A Hittani Kongregáció prefektusa: Segítünk választ adni a mai kérdésekre

Augusztus 11-én a Szentszék olasz nyelvű vallási-politikai napilapja, az Osservatore Romano készített interjút a spanyol származású Luis Ladariával, aki immár bíborosként vezeti a Hittani Kongregációt. Megemlíti, hogy három évvel ezelőtt hazánkban is járt.

2018. augusztus 13. hétfő

VI. Pál sírjánál imádkozott Ferenc pápa

A Szentatya augusztus 6-án, hétfőn reggel a vatikáni grottákban imádkozott Boldog VI. Pál pápa sírjánál, az egyházfő halálának 40. évfordulója alkalmából.

2018. augusztus 7. kedd

Szabó Ferenc SJ: Ferenc pápa teológiája és lelkisége – 2. rész

Szabó Ferenc jezsuita négyrészes sorozatában rávilágít az argentin pápa sajátos teológiájára és Szent Ignác-i lelkiségére. A második rész címe: Romano Guardini, Ferenc pápa mestere.

2018. július 13. péntek

Mit értett VI. Pál az alatt, hogy az Egyházba beszivárgott a sátán füstje?

Montini pápa egy eddig kiadatlan levelében leírta, mi háborgatta a lelkét a ’70-es évek elején, a zsinat utáni években.

2018. július 11. szerda

Ferenc pápa első beszéde Genfben: Az ökumenizmus veszteséges vállalkozás!

Június 21-én csütörtök délelőtt a Szentatya részt vett az Egyházak Világtanácsának Ökumenikus Központjában szervezett közös imádságon. A pápa a szervezet fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából látogatott el Genfbe.

2018. június 21. csütörtök

VI. Pál pápa szerint Marcel Lefebvre tradicionalista püspök ellenpápaként viselkedett

VI. Pál pápa azzal vádolta meg Marcel Lefebvre püspököt, hogy a pápaság és a II. vatikáni zsinat bírájaként lép fel. Mindez azután hangzott el, hogy a tradicionalista főpap nem volt hajlandó elfogadni a zsinati reformokat.

2018. június 2. szombat

Minden ember barátja, Krisztus által – Bemutatták Giulia Eli Folonari Chiara Lubichról szóló könyvét

A Szent István Könyvhét nyitó napján, május 7-én a Stephanus Könyvesházban mutatták be Giulia Eli Folonari „A kottát a mennyben írták – Ötven év Chiara Lubich mellett” című könyvét, amely az Új Város Kiadó gondozásában jelent meg, Stanisław Dziwisz bíboros... »

2018. május 8. kedd

Könyvújdonságaink a Szent István Könyvhéten

Ebben az évben az Új Ember Kiadványok sorozatban hat kötetet jelentetett meg a Magyar Kurír. Ezeket a könyveket ajánljuk most a kedves olvasók figyelmébe.

2018. május 4. péntek

Török Csaba az Egyház jövőjéről: A szekularizációt lehet áldásnak is tekinteni?

„Az Egyház jövője” címmel tartott előadást Török Csaba teológus, egyetemi tanár, az MKPK televíziós referense a budapesti Szent Szabina bencés kápolnában április 12-én, a havonta megrendezett „Bencés Bár” keretében.

2018. április 18. szerda

Ferenc pápa a fiataloknak: Kiprovokáljátok, hogy kilépjünk a „mindig is így volt” logikájából

Március 19-én délelőtt a Szentatya jelenlétében megkezdődött a következő püspöki szinódust előkészítő, egyhetes preszinodális összejövetel plenáris ülése.

2018. március 20. kedd

Ferenc pápa az ötvenéves Szent Egyed Közösséghez: A szegények a ti kincseitek!

Március 11-én késő délután a Szentatya a Santa Maria in Trastevere-bazilikába látogatott, hogy találkozzon a Szent Egyed Közösség (Sant’Egidio) tagjaival, és együtt ünnepeljen velük a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. Beszédében a pápa a szolidaritás... »

2018. március 12. hétfő

Hittani Kongregáció: Az emberi testet és az emberi kapcsolatokat is magára vevő Krisztus az Üdvözítő

Március elsején mutatták be a Szentszék sajtótermében a Hittani Kongregáció „Placuit Deo” kezdetű levelét, amely az üdvösség keresztény felfogásának néhány szempontjáról szól. Arra ad világos választ, milyen veszélyekre utal Ferenc pápa, amikor újpelagianizmusról és... »

2018. március 2. péntek

50 éve a párbeszéd útján – A Metodista Világtanács küldöttségét fogadta a pápa

Ferenc pápa október 19-én délben találkozott a Konzisztórium teremben a Metodista Világtanács 52 fős küldöttségével, akiket nagy szeretettel köszöntött a katolikus–metodista teológiai párbeszéd kezdetének ötvenedik évfordulója alkalmából.

2017. október 20. péntek

Szent XXIII. János pápa

Korunk szentjére, XXIII. János pápára emlékezünk október 11-én. Hosszú csendes, szolgáló évek után került Szent Péter székébe, és felismerve az idők jeleit elindította az Egyház megújulását.

2017. október 11. szerda

A párbeszéd termékeny pillanata – Európai, amerikai és izraeli rabbikat fogadott a pápa

„A katolikusok és a zsidók a párbeszéd termékeny pillanatát élik meg” – ezekkel a szavakkal fogadta Ferenc pápa augusztus 31-én az Európai Rabbik Konferenciája, az Amerikai Központi Rabbinikus Tanács és az Izraeli Főrabbinátus képviselőit.

2017. szeptember 1. péntek

Ferenc pápa: A liturgikus reform visszafordíthatatlan

Teljes terjedelmében közöljük a Szentatya augusztus 24-én elmondott beszédét, amelyet az olasz országos liturgikus konferencia résztvevőihez intézett. Az idei liturgikus hét az „Élő liturgia egy élő Egyház számára” címet kapta.

2017. augusztus 28. hétfő

Ferenc pápa új utat vezetett be a boldoggá avatáshoz: aki szeretetből felajánlja az életét

Július 11-én kiadott motu propriójával a Szentatya a kanonizációs eljárás elindításának lehetőségei közé sorolta azt a helyzetet, amikor valaki felajánlja önmagát Krisztusnak és felebarátainak, egészen a halálig.

2017. július 13. csütörtök

Lépjünk be a zsinat lendületébe – Bemutatták Őrsy László jezsuita szerzetes új könyvét

Őrsy László SJ „Életerős zsinat” című könyvét június 27-én mutatták be a Párbeszéd Házában. A könyvet a két fordító, Sólyom László volt államfő és Lukács Józsefné Nádasdy Krisztina, valamint Lukács László piarista szerzetes, teológus, a Vigilia főszerkesztője.

2017. június 28. szerda

A reformáció éve jegyében találkoztak az ökumenikus lelkészkörök

Az Ökumenikus Lelkészkörök 12. Országos Találkozóját május 18-án tartották Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, a városligeti lelkészkör szervezésében.

2017. május 20. szombat

Az Egyház Anyja oltalmazza a Szent Péter térre látogató zarándokokat

Az Apostoli Palota Szent Péter térre néző oldalán látható a Mater Ecclesiae (az Egyház Anyja) című mozaik. Szűz Mária képét II. János Pál akarata szerint 1981. december 7-én helyezték el a palota falán. A mozaik alatt ott a lengyel pápa címere és jelmondata: „Totus Tuus” (Egészen a... »

2017. május 7. vasárnap

tovább »