Belső világunk és az információrobbanás hatásai – Freund Tamás agykutató előadása

Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tartott előadást október 18-án a Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozatának keretében a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

2018. november 4. vasárnap

Rajz- és fotópályázat a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében rajz- és fotópályázatot hirdet „Az Eucharisztia az Egyház életének forrása” címmel. A pályázatok beküldési határideje: 2018. szeptember 28.

2018. szeptember 6. csütörtök

Mi történt a magyar Egyházban 2017-ben?

Egy eseményekben gazdag év híreiből válogattunk olvasóinknak.

2017. december 29. péntek

„Leányrablás”, lovasbemutató és drámaelőadás Máriapócson

A máriapócsi Dudás Miklós-iskolában október 21. és 31. között rendezték meg a Szent László-hetet, amellyel az oktatási intézmény is bekapcsolódott az emlékév programjaiba.

2017. november 13. hétfő

Elültették Szent Márton körtefáját a szombathelyi püspöki palota kertjében

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében Szent Márton-körtefát ültettek a szombathelyi püspöki palota kertjében október 26-án.

2016. október 27. csütörtök

Igehirdetés a festészetben – Prokop Péter kiállítása Szombathelyen

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozathoz csatlakozva október 12-én „Igehirdetés a festészetben” címmel kiállítás nyílt a Martineum Felnőttképző Akadémián Prokop Péter (1919–2003) festőművész munkáiból.

2016. október 22. szombat

Magyar Katolikus Kulturális Hetek 2016 – FRISSÍTVE

Idén is megrendezik október 1. és 31. között a Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozatot. A rendezvénnyel, amelynek idei mottója: „Szent Márton követői napjainkban”, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a tours-i püspökre és mai követőire szeretné irányítani a... »

2016. október 7. péntek

Egyházmegyei ifjúsági napot rendeztek Baján

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében hagyománnyá vált, hogy a tavaszi Pünkösdi Ifjúsági Találkozó után ősszel is találkozót szervezzenek a fiataloknak. Idén november 7-én rendezték meg az egyházmegyei ifjúsági közösségi napot, melynek a bajai Szent László Általános... »

2015. november 12. csütörtök

Iskolai megemlékezés a nemzeti ünnep alkalmából Jánosházán

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és mártírjaira emlékeztek október 22-én a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában.

2015. október 26. hétfő

Gyógynövényekről adott elő Szőke András a veszprémi Szaléziánumban

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretében Szőke András komikus tartott előadást október 14-én a veszprémi Szaléziánumban.

2015. október 24. szombat

Ars Sacra-programok a Veszprémi Főegyházmegyében - Frissült!

Könyvbemutatót, koncerteket, művészettörténeti előadást is kínáló programmal várta az érdeklődőket szeptember harmadik hetében az Ars Sacra Fesztivál a Veszprémi Főegyházmegyében. A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezvényeit ismertetjük.

2015. szeptember 28. hétfő

Felújították a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárat

A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár európai uniós és hazai, valamint egyházi közgyűjteményi támogatással zajló nagyszabású felújítási munkálatai június elsejével hivatalosan is befejeződtek – közli a Szombathelyi Egyházmegye honlapja.

2015. június 5. péntek

Megtartotta nyári ülését a püspöki konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 2. és 3. között megtartotta nyári rendes ülését. Az ülésen elhangzott témákról Mohos Gábor, a testület titkára június 4-én sajtótájékoztatón számolt be.

2015. június 4. csütörtök

Lelkigyakorlatot tartottak szenvedélybetegeknek Csíksomlyón

Március 19. és 22. között újra megszervezték Csíksomlyón a már hagyománnyá vált szabadító lelkigyakorlatot szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) és a Gyulafehérvári Caritas szervezésében – tudósít az... »

2015. március 26. csütörtök

Pécs: a keresztény kultúra feladat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szándéka szerint október hónap országszerte a katolikus kulturális hetek időszaka volt. A Pécsi Egyházmegye szívesen csatlakozott a kezdeményezéshez, és tudatosan alakította azt sajátos kulturális örökségének és terveinek megfelelően.

2014. november 10. hétfő

Családi napot rendeztek a celldömölki Szent Benedek-iskolában

Október 11-én a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola családi napra hívta az intézménybe járó gyerekeket és szüleiket – tájékoztat a Szombathelyi Egyházmegye.

2014. október 17. péntek

A 156 éve született Prohászka Ottokár püspökre emlékeztek

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye volt Székesfehérváron a város 15. püspöke, Prohászka Ottokár születésének 156. évfordulóján, október 10-én bemutatott szentmise, amely a Prohászka Imaszövetség közös, éves hálaadó és imaalkalma – adta... »

2014. október 14. kedd

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvényei egyházmegyéinkben

Az előző években egy hétig tartó rendezvény idén egész október hónapra kiterjedő programsorozattá bővül – tájékoztat az MKPK sajtószolgálata.

2014. október 1. szerda

Pauer Jánosra emlékeztek Székesfehérváron – VIDEÓVAL

Tudományos konferenciával emlékeztek az egyházi, a kulturális és a tudományos életben egyaránt jelentős szerepet vállaló Pauer János püspökre (1814–1889) születésének 200., és halálának 125. évfordulóján Székesfehérváron – tájékoztatott a Székesfehérvári Egyházmegye.... »

2014. szeptember 30. kedd

Ülésezett a püspöki konferencia – VIDEÓVAL

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 10-11-én megtartotta tavaszi rendes ülését, amelyhez kapcsolódóan Erdő Péter bíboros, a testület elnöke és Mohos Gábor, a konferencia titkára sajtótájékoztatót tartottak.

2014. június 12. csütörtök
Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle