A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

2006. július 21. péntek 14:10

Az 1999/2000-es tanévben új intézménnyel gazdagodott a katolikus felsőoktatás: létrejött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, amelynek rektora Lukács László piarista szerzetes. Vele beszélgettünk a főiskola megalakulásáról, terveiről és arról, hogy eddigi pályája során a tanítást, a nevelést tartja a legfontosabbnak.

– Miért és hogyan jött létre a Sapientia Főiskola? Milyen szakokon folyik a képzés?
– Amint a neve is mutatja, a főiskolát elsősorban szerzetesnövendékek képzésére hozta létre a bencés, a ferences és a piarista szerzetesrend, azok a férfirendek tehát, amelyek a szerzetesrendek feloszlatása után is megtarthatták saját főiskolájukat.

A Sapientia főiskola az 1999/2000-es tanévben e három teológiai főiskola integrációjával alakult meg. (A Szent Gellért Hittudományi Főiskola kihelyezett tagozataként ekkor már működött a szerzetesnővérek képzésére létrehozott Sophia Főiskola is, ez is része lett tehát az egyesült új főiskolának.) Ekkor a hallgatók körét is tágítottuk: világi hallgatók számára is megnyitottuk a főiskolát. Ettől kezdve alakult ki ez a hármas curriculum: a teológus-, a hittanár- és a lelkipásztorimunkatárs-képzés.

A hittanárok képzését azért tartottuk fontosnak, mert az itt tanuló szerzetesnövendékek jó része a tanító rendekhez tartozik, logikus volt tehát, hogy a teológus szak mellett elvégezzék a hittanár szakot is.

1997-ben megjelent egy kormányrendelet az egységes tanárképzésről, amely szabályozza a pedagógus diploma megszerzéséhez szükséges képzés rendjét. Azok a hittanárképző főiskolák, amelyek végrehajtották a rendelet előírásait, hallgatóiknak valódi pedagógusi diplomát adhatnak, amely feljogosítja őket arra, hogy akár önkormányzati iskolákban is tanárként taníthassanak, illetve más pedagógus munkakörökben is elhelyezkedhessenek (pl. kollégiumi nevelő, napközis tanár). A közoktatási törvény ennek a diplomának a „hittanár–nevelő” elnevezést adta megkülönböztetésül. A Sapientia Főiskolán is ennek megfelelően „hittanár–nevelő” tanárok képzése folyik.

– Aki nem ilyen diplomát kap, az nem is taníthat?
– Az egyházi előírások szerint püspöki megbízással lehet valaki hitoktató, de persze nagyon fontos, hogy megfelelő képzettsége legyen, s talán ennél is fontosabb, hogy elkötelezett keresztény életet éljen. „Tanúja” is legyen a hitnek, nemcsak tanítója.

– Mennyiben hoz változást a főiskola képzési rendszerében a bologna folyamat, illetve az új felsőoktatási törvény?
– A teológusképzés az egyházak vezetőinek kérésére az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával osztatlan marad, de a tanárképzésben követnünk kell a felsőoktatási törvény előírását. A 2006/2007-es tanévtől minden felsőoktatási intézményben be kell vezetni a kétciklusú képzést. A hároméves alapképzés nem adhat tanári diplomát: akik ezt végzik el, azok „katekéta–lelkipásztori munkatárs” diplomát kapnak. Erre a hároméves alapképzésre épül rá a tanári mesterkurzus, amelynek sikeres elvégzése után hittanár–nevelői tanári diplomát kaphat a hallgató. A Sapientia Főiskolán a többi hittudományi főiskolával együtt most folyik annak elméleti és gyakorlati kidolgozása, hogy ezt hogyan tudjuk a hároméves szakra ráépíteni. Újdonságnak számít az is, hogy a tanári diploma megszerzését a törvény még valamelyik iskolában eltöltött féléves szakmai gyakorlathoz is köti.

Harmadik szakunk – a lelkipásztori munkatárs szak – teljesen új Magyarországon. Ma már egyértelmű, hogy a paphiány, a papság elöregedése miatt elkötelezett világi munkatársak bevonása nélkül nem lehet ellátni az egyház lelkipásztori tevékenységét. Vidéken sok helyen négy, sokszor akár hét falut is el kell látnia egy papnak. Egyes becslések szerint ma csaknem minden második plébániatemplomnak nincs saját papja, pedig egy-két évtizede még önálló plébánia volt.

Külföldön évek óta folyik ilyen jellegű képzés. Teológiai vagy hittanári végzettséggel el tud látni valaki ilyen feladatokat, de azért vannak olyan sajátos ismeretek, készségek amelyeket a teológiai tudás, egyházi elkötelezettség mellett meg lehet és kell tanulni. Ilyen például, hogy hogyan kell közösséget vezetni, hogyan kell igeliturgiát végezni. Ezért indítottuk el ezt a képzést.

– Az egyház jelenlegi helyzetét, az anyagi problémákat is ismerve felmerül a kérdés, hogy a hittanárnevelői vagy a lelkipásztori munkatársi szakon végzett hallgatók el tudnak-e helyezkedni? El tudják-e majd tartani magukat és családjukat?
– Ez most még valóban kérdés, de a jövőnek dolgozunk. Figyelembe kell vennünk más tényeket is, például azt, hogy a jelenleg hitoktatást végzők jelentős része nem rendelkezik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel – ez a helyzet szükség hozta kényszermegoldás volt évekkel ezelőtt. Egyfelől tehát telítettek a helyek, másfelől a valóban képzett hittanárok még kevesen vannak. Az egyháznak óriási szüksége van arra, hogy jól képzett és elkötelezett hitoktatók, katekéták legyenek plébániákon, önkormányzati iskolákban, katolikus iskolákban, és legyenek olyan elkötelezett világi munkatársak, akik egy pap nélküli közösségben meg tudják szervezni a hívek közösségének az életét. Azokat a hitoktatókat, akik a szükség hozta helyzetből fakadóan különféle tanfolyamok elvégzésével szerezték tudásukat, előbb-utóbb olyan megfelelőbben képzett katekéták fogják felváltani, hittanárok, akik erre a munkára alkalmasabbak.

Újra és újra szó esik a kistelepülések sorsáról, amelyeknek az utolsó megtartó ereje az egyház lehetne. Ha van elkötelezett és képzett világi munkatárs, aki összefogja, megszervezi és az egyházközségekhez köti a közösségeket, valóban lehetséges, hogy egy pap akár öt-hat plébániát is ellásson. Olyan jövőnek dolgozunk tehát, amelyik biztosan meg fog valósulni, ha most még nem látjuk is, hogy pontosan mikor. A magyar egyháznak nagy szüksége van jól képzett hitoktatókra és lelkipásztori munkatársakra. Remélem, hogy ez az igény előbb-utóbb valóban megteremti a reális feltételeket is. Néhány ígéretes kezdeményezéssel már ma is találkozunk egyes egyházmegyékben.

– Gondolkodnak-e további szakok bevezetésén?
– Fontos lenne, hogy kórházi lelkigondozásra és börtönpasztorációra külön is képezzünk hallgatókat. Jelenleg fél év elméleti oktatásban, majd kórházi gyakorlaton vesznek részt hallgatóink. A kórházban fekvők lelkigondozása például nagyon fontos feladat, ez a munka elsősorban elkötelezett világiakat igényel.

– Az alapképzésen kívül milyen posztgraduális képzés folyik a főiskolán?
– Az egyik posztgraduális szak az ember-, erkölcs- és vallásismeret. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb az állam is felismeri, hogy alapvető erkölcsi ismeretek nélkül életveszélyes tanulókat kibocsátani az iskolából. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek erre képzett keresztény tanárok is.

Másik posztgraduális szakunk a gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadók képzése. A gyermekvédelemmel, a gyámüggyel foglalkozók számára kötelező az ilyen szakképzettség megszerzése. Ismerve a magyar családok helyzetét, a család nélkül felnőtt gyermekek kallódását, fontos, hogy olyan szakembereket juttassunk erre a pályára, akik keresztény szellemben tudják ezeknek a fiataloknak a valódi érdekeit képviselni.

– A Sapientia Főiskolán belül működik a Családpedagógiai Intézet. A családok sokat emlegetett válságának idején nagyon fontos feladata lehet egy ilyen intézménynek. Mivel foglalkozik a Családpedagógiai Intézet?
– Ennek elsődleges célja nem a családterápia, vagyis a válságba jutott családok gondozása, hanem a családi életre nevelés. A családi élet szépségét és felelősségét elsősorban a családban lehet megtanulni. A mai széttöredezett családokban azonban a gyermekeknek erre nincs lehetőségük. Marad az iskola, de látjuk, hogy a pedagógusok közül sem mindenki alkalmas arra, hogy a családi életre nevelje a gyermekeket. Ezért tanfolyamokon képzünk olyan pedagógusokat, akik valóban hitelesen, a saját családi életüket is bemutatva tudnak beszélni a gyerekeknek a házasságról, a családi élet szépségéről, arról, hogy a házasságra fel kell készülni. Már öt éve léteznek ezek a tanfolyamok. Minden évben hármat szervezünk, kettőt pedagógusok részére. A tanfolyamainkat elvégzettek már több mint ötven iskolában tartanak családi életre nevelő előadásokat osztályfőnöki óra vagy különóra keretében, természetesen az egyes korosztályoknak megfelelő módon.

Végzetesnek tartom, hogy felvilágosítás címén csak a szexualitás technikai kérdéseiről beszélnek, például a kondom használatára tanítják meg a gyerekeket, de arra nem hívják fel a figyelmet, hogy a szerelem, a házasság, a családi élet szép, arra tehát jól fel kell készülni. Ahhoz, hogy nagyobb eséllyel menjenek bele egy sikeres házasságba, sok mindent meg kell, és meg is lehet tanulniuk. Azoknak a pedagógusoknak, akik nálunk elvégezték ezt a tanfolyamot, minden évben kétszer továbbképzést rendezünk. Nagy öröm volt látni, hogy most tavasszal is több mint nyolcvanan jöttek el, az ország legtávolabbi pontjairól. Van tehát remény arra, hogy egy egymást segítő, egymás munkáját támogató „háló” alakuljon ki a különböző típusú oktatási intézményekben „családi életre nevelő” pedagógusok között.

Említettem, hogy három tanfolyamot hirdetünk meg minden évben, ebből kettőt pedagógusoknak. Most már harmadik éve védőnők részére is szervezünk egy akkreditált tanfolyamot, amely igen sok érdeklődőt vonzott. Három éve ugyanis az iskolákban előírás, hogy legyen iskolai védőnő, aki különböző témákban előadást is tart a tanulóknak. A védőnőknek ebben a munkában nagy segítséget nyújt az általunk szervezett tanfolyam elvégzése.

– Végül egy személyes kérdés: Nemrég ünnepelte 70. születésnapját. Tanított gimnáziumban, főszerkesztője volt az Új Ember hetilapnak, jelenleg is főszerkesztője a Vigiliának, könyveket adott ki, vezette az MKPK Sajtóirodáját – és még nem említettem mindent, amivel eddig foglalkozott. Gazdag életművéből mit tart a legfontosabbnak?
– Életem két alapvető helyszínhez, Budapesthez és Kecskeméthez kötődik. Bár Budapesten születtem, piarista szerzetesként két évtizeden át keresztül tanítottam a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Piarista szerzetesként fogadalmat teszünk a gyermekek, a fiatalok tanítására, nevelésére. Számomra valóban a legfontosabb a fiatalok nevelése és oktatása, intézményes keretek között, akár a gimnáziumban Kecskeméten, vagy most a Sapientia Főiskolán. A főiskola kitágította a lehetőségeket: nemcsak diákokkal, szerzetesekkel, nemcsak a mi rendünk tagjaival, hanem világi fiatalokkal is foglalkozhatom. Ez nagyon fontos számomra: amikor az ember olykor-olykor elkeseredik a jelen visszásságai miatt, akkor mindig reményt adhat, hogy a gyermekekben, a fiatalokban sok-sok lehetőség szunnyad.

– És a média, a sajtómunka, amellyel éveken keresztül foglalkozott?
– Ezt a munkát egyfajta kanyarként éltem meg: sok érdekességet, élményt és kapcsolatot is nyújtott számomra, de nem adott igazi örömet. A média világa felszínesebb. Nekem az élet mélyebb rétegei fontosabbak: az élő emberek, akikben a hitet és a tudást el lehet ültetni, a hívők, akik fokról fokra közelebb jutnak Istenhez és egymáshoz, az élet értelmét keresők, akik talán egyszer rátalálnak az igazabb életre, az Evangéliumra. S mindezt abban a közösségben, amelyet oly szép magyar szóval „Anyaszentegyháznak” nevezünk.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

Képek: www.om.hu; www.obuda-ujlak.hu

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
tizenotodszor-rendeztek-meg-gyori-szeretet-napokat
Tizenötödször rendezték meg a Győri Szeretet Napokat

Immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a győri püspökség a Szeretet Napokat május 21-én. Az egyházmegyei és városi összefogással létrejött rendezvény bevételével idén is Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő misszióját támogatják.

2017. május 22. hétfő
a-lelek-es-szellem-epulesere-dijatadassal-nyilt-meg-xxv-szent-istvan-konyvhet
A lélek és a szellem épülésére – Díjátadással nyílt meg a XXV. Szent István Könyvhét

Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a XXV. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál pápa dísztermében május 22-én. A megnyitón Pierre Riché történészt és Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogászt Stephanus-díjjal tüntették ki.

2017. május 22. hétfő