Interjú Ferenc pápával a svéd jezsuita Signumban: Nehézség akkor támad, amikor valaki bezárkózik!

Svédországi apostoli útját megelőzően Ferenc pápa interjút adott Ulf Jonsson svéd jezsuitának, aki az uppsalai Newton Intézet filozófiatanára, a svéd jezsuiták Signum című folyóiratának főszerkesztője. Az interjút közölte a svéd Dagens Nyheter napilap, az Osservatore Romano és a... »

2016. október 30. vasárnap

„A felebarát halt meg, és nem Isten” – Enzo Bianchi előadásai a közösségről és az egyház tévútjairól

Enzo testvér, az olaszországi Bose ökumenikus, monasztikus szerzetesi közösségének perjele a pannonhalmi vezetői konferencia díszvendégeként két előadást is tartott október 20–21-én.

2016. október 21. péntek

Egy olasz kommunista megtérése: „A csernobili gyermekekben találkoztam Istennel”

Fabrizio Pacifici ateistának vallotta magát; az olasz kommunista párt Oroszországba küldte tanulni, ahol szembesült a csernobili gyermekek drámai helyzetével, és ez megváltoztatta az életét. Az általa létrehozott szervezet beteg gyermekek ezreinek gyógykezelését segítette... »

2016. augusztus 8. hétfő

Ravasi bíboros az Umberto Ecóhoz fűződő barátságáról

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a híres milánói Ambrosiana Könyvtárban ismerte meg Umberto Ecót: barátok, beszélgetőtársak lettek. A neves olasz író, irodalomtörténész, szemiotikus február 19-i halála után Edoardo Castagna kérdezte a bíborost... »

2016. február 22. hétfő

Ha Isten úgy akarja

Ön mit tenne, ha fiúgyermeke egyik napról a másikra bejelentené, hogy ő márpedig pap lesz? Tudna örülni neki? Most képzeljük el, hogy mindez megtörténik, csak egy olyan olasz családban, ahol az édesapa elismert szívsebész és meggyőződéses ateista. Vajon itt mi lesz a reakció?

2016. február 7. vasárnap

Megáldották a felújított máriaradnai kegytemplomot és kolostort

Ferenc pápa különleges küldötteként Joachim Meisner bíboros, nyugalmazott kölni érsek áldotta meg az uniós támogatásból felújított máriaradnai kegytemplomot és egykori ferences kolostort augusztus 2-án, vasárnap. A Szentatya üzenetét Böcskei László püspök olvasta fel a... »

2015. augusztus 3. hétfő

Különös ajándékot kapott a pápa Bolíviában

Federico Lombardi szentszéki sajtószóvivő nyilatkozott arról az ajándékról – a sarlóból és kalapácsból formált feszületről –, amelyet Evo Morales bolíviai elnök adott át Ferenc pápának La Pazban július 8-án, szerdán – tájékoztat a Vatikáni Rádió magyar és olasz nyelvű... »

2015. július 10. péntek

Gretta Palmer: György atya elmondása alapján – Élő hit a föld alatt

György atya az Amerikai Egyesült Államokban találkozott Gretta Palmer újságíróval, akinek elmesélte élményeit. Így született meg ez a könyv, ami először 1949-ben jelent meg Amerikában, s most a Kairosz Kiadó magyarul is kiadta.

2015. július 5. vasárnap

Jakab Gábor tartott előadást a kolozsvári Katolikus Akadémián

„Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a Földön? (Lk 18,8)” címmel tartott előadást a Katolikus Akadémia keretében április 23-án Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános a Római Katolikus Teológia Kar dísztermében. Az előadásról a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség... »

2015. április 28. kedd

Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata IV. – A szentmiseáldozat

Március 13-án a győri Szent Imre-plébánia hívei zarándokoltak a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban található Könnyező Szűzanya-kegyképhez, ahol püspöki szentmisén vettek részt – tájékoztat a Győri Egyházmegye.

2015. március 16. hétfő

Szabó Ferenc SJ: „Krisztus fénye”. Bevezetés Henri de Lubac SJ életművébe

Szabó Ferenc jezsuita munkásságával sokat tett azért, hogy a francia teológia szerzőit Magyarországon megismerhessük. Új kötete Henri de Lubac jezsuita életművébe ad bepillantást: megmutatja a hívőt, a szerzetest, a papot, és megérteni engedi a lelket, a gondolatot, a küzdelmeket és a... »

2015. január 11. vasárnap

Szerzetesi elöljárók a megszentelt élet évéről

Deák Hedvig OP és Labancz Zsolt SP november 27-én a Sapientia Szabadegyetem keretében tartott előadást. Arra a kérdésre próbáltak választ adni, hogy vajon mi volt a szándéka Ferenc pápának a megszentelt élet évével? – tájékoztat a Szerzetesek.hu.

2014. november 29. szombat

Megszüntetnék a kötelező vallásoktatást a romániai iskolákban

A parlament által elfogadott módosító javaslat értelmében a romániai iskolákban a jövő évtől nem lenne kötelező a vallásoktatás – a Krónika.ro tájékoztat.

2014. november 26. szerda

VI. Pál és az Ostpolitik – 2. rész

Szabó Ferenc jezsuita rádiós sorozatában felidézi VI. Pál és II. János Pál pápa keleti politikáját, és megrostálja az Ostpolitikkal kapcsolatos különböző véleményeket. A sorozat második része VI. Pál pápa és Agostino Casaroli együttműködésével foglalkozik.

2014. október 12. vasárnap

Ferenc pápa sajtótájékoztatója Albániából hazafelé

„A sasok földjéről” hazafelé szeptember 21-én, vasárnap az Alitalia Tiranából Rómába tartó járatának fedélzetén Ferenc pápa ismét újságírókkal találkozott. A beszélgetés szövegét Korponai Gábor SJ fordításában adjuk közre.

2014. szeptember 25. csütörtök

Ferenc pápa rövid sajtótájékoztatója a hazaúton

Ferenc pápa vasárnap este a Tirana-Róma útvonalon megtartott rövid sajtótájékoztatón válaszolt három albán televíziós újságíró kérdéseire – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

2014. szeptember 22. hétfő

Ferenc pápa albániai útjának programja

P. Federico Lombardi SJ szóvivő szeptember 15-én ismertette a közelgő pápai út programját a Szentszék Sajtótermében összegyűlt újságíróknak – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

2014. szeptember 18. csütörtök

Lombardi: Az iszlámmal folytatott párbeszédről is szól a pápa albániai útja

Semmilyen rendkívüli biztonsági intézkedés nem lép életbe Ferenc pápa vasárnapi albániai látogatásán – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az egyházfő tiranai útjáról szeptember 15-én tartott vatikáni tájékoztatón. Az MTI híradása.

2014. szeptember 16. kedd

Honlap indult a pápa albániai látogatása alkalmából

Albániában elkezdődött a visszaszámlálás – mutatja a www.spes.al címen elérhető hivatalos honlap, mely Ferenc pápa közelgő látogatása alkalmából készült. A Zenit hírügynökség tudósítása.

2014. szeptember 9. kedd

Konferencia Szegeden az előző rendszer ateizmusáról és az egyházak akkori helyzetéről

A kommunista párt az egyházat és a bencés rendet is ellenségének tekintette, ellenük minden eszközt megengedhetőnek tartott – mondta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szeptember 5-én Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán tartott konferencián. Forrás: MTI

2014. szeptember 5. péntek

tovább »