Egy év Ferenc pápával – az egyház kinyitotta kapuit

2013. március 13-án, pontosan egy évvel ezelőtt választották meg Péter székébe Jorge Mario Bergoglio bíborost, Buenos Aires érsekét. Megkezdődött tehát Péter 266. utódának pápasága, egy hónappal azt követően, hogy előde, XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását, amely addig... »

2014. március 13. csütörtök

Az Úr vezeti az egyházat – egy éve választották meg Ferenc pápát

Egy évvel ezelőtt, március 13-án választották meg Ferenc pápát. „Érzékelhető volt az Úr jelenléte” - vallja erről a napról Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa.

2014. március 12. szerda

A szentszéki szóvivő feladata pápaválasztás idején

Az olasz La Repubblica napilapban interjú jelent meg Federico Lombardi jezsuita atyával, szentszéki szóvivővel, aki az utóbbi egy hónapban, Benedek pápa lemondása óta több ezer újságírónak tart sajtótájékoztatót szinte napi rendszerességgel, választ adva a felmerülő... »

2013. március 12. kedd

Malakiási próféciák: XVI. századi, pontatlan hamisítvány

A következőt az utolsó pápának megjósoló malakiási próféciákkal több probléma is akad. Valószínűleg XVI. századi hamisítványról van szó, amely ráadásul megjövendölt tíz ellenpápát is, holott ha már az ellenpápákat is felsorolja, tizenkettővel kellett volna számolnia.

2013. március 8. péntek

Kirill pátriárka XVI. Benedeket dicsérte

Kirill moszkvai pátriárka üzenetben köszöntötte a nyugalmazott XVI. Benedek pápát. Hilarion külkapcsolakért felelős metropolita pedig azt nyilatkozta, hogy örülne egy tradicionalista pápának.

2013. március 7. csütörtök

Vatikán: nem rendelték el a pápaválasztást megelőző szentmisét

Március 7-én, csütörtökön délelőtt a Bíborosi Kollégium megtartotta az ötödik általános kongregációt, amelyen 152 bíboros vett részt. A választó bíborosok közül már csak a vietnami Jean-Baptist Pham Minh Mân bíboros érkezését várják.

2013. március 7. csütörtök

XVI. Benedek utolsó beszédei a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában

A Szentatya iránti hűség és tisztelet jegyében a Vatikáni Könyvkiadó (röviden LEV) kiadta azokat a beszédeket, amelyeket XVI. Benedek még pápaként mondott a lemondását követő néhány nap során.

2013. március 7. csütörtök

Háztetőről búcsúztatták pápájukat a ferencesek

A ferencesek római központja a Vatikán szomszédságában található. XVI. Benedek pápaságának utolsó napján, február 28-án délután José Rodríguez Carballo minisztergenerálissal az élen a szerzetesek felmásztak a generalícia épületének tetejére, s onnan intettek búcsút a helikopteren... »

2013. március 7. csütörtök

Az olasz tábori püspökség misét mutat be az új pápáért

Március 12-én Vincenzo Pelvi tábori érsek római papok és katonák részvételével misét mutat be Rómában, a Magnanapoli téren álló Sziénai Szent Katalin-székesegyházban.

2013. március 7. csütörtök

A Vatikáni Államtitkárság elküldte első Twitter-üzenetét

A Szentszék államtitkársága közzé tette első üzenetét a közösségi hálón a @TerzaLoggia címet viselő fiókjából.

2013. március 7. csütörtök

Táviratot küldtek a bíborosok XVI. Benedeknek

Már 110 pápaválasztó bíboros van jelen Rómában. Folytatódnak a bíborosok megbeszélései a Vatikánban. Még nincs döntés a konklávé kezdetével kapcsolatban.

2013. március 6. szerda

Castel Gandolfo: kastély hegy és víz között

Február 28-án este XVI. Benedek a Rómától negyven kilométerre fekvő Castel Gandolfóba érkezett, ahol két hónapot tölt el a pápai palotában. A birtok számos érdekességgel büszkélkedhet.

2013. március 5. kedd

Ricard bíboros: XVI. Benedek nem a hatalom, hanem a szolgálat embere volt

Jean-Pierre Ricard bordeaux-i érseket XVI. Benedek kreálta bíborossá 2006-ban. A bíboros úgy véli, hogy a pápa „következetes” döntést hozott, mely „szépen példázza, mit jelent az egyház szolgálata”. A bíboros a La Croix-nak XVI. Benedekkel kapcsolatos személyes élményeiről... »

2013. március 5. kedd

Kirill pátriárka üzenete XVI. Benedeknek

Moszkva és egész Rusz pátriárkája a testvéri szeretet és tisztelet kifejezéseként üzenetet küldött XVI. Benedeknek, amelyet március 4-én tett közzé az orosz sajtó.

2013. március 5. kedd

Hétfőn tartották a bíborosok első általános ülését

A bíborosi kollégium első általános kongregációján 142 bíboros volt jelen, akik közül 103 a választó – ismertette a március 4-i sajtótájékoztatón Federico Lombardi SJ.

2013. március 5. kedd

Szent Péter tér – első vasárnap XVI. Benedek pápa nélkül

Március harmadikán, vasárnap délben nem nyílt ki a Vatikáni Apostoli Palota pápai dolgozószobájának ablaka, és nem jelent meg XVI. Benedek, aki 8 éves pápasága során 455 alkalommal mondta el az Úrangyala-imádságot a hívekkel.

2013. március 5. kedd

Imádsággal a nyugalmazott és az eljövendő pápánkért!

Imádság a pápáért címmel lesz imaest, majd vetítettképes előadás március 5-én a budapesti Mária utcai Jézus Szíve jezsuita templomban.

2013. március 4. hétfő

Lombardi: A 21. század mindkét pápája nagy bátorsággal bírt

II. János Pál és XVI. Benedek „tanításukkal és még hatékonyabban életükkel mutatták meg, mit jelent nap mint nap keresni és megtalálni Isten akaratát”.

2013. március 4. hétfő

Erdő Péter: XVI. Benedek imádkozik a magyarokért

Hétfőn délelőtt elkezdődött Rómában az első általános bíborosi kongregáció. Ennek előestéjén Erdő Péter bíboros a Magyar Katolikus Rádiónak nyilatkozott a közeljövő eseményeiről. XVI. Benedek pápa a magyarokról is megemlékezett, amikor február 28-án elbúcsúzott a ... »

2013. március 4. hétfő

A pápát búcsúztatták a budapesti egyetemisták

Búcsúkönnyek Budapestről címmel írt beszámolót Pákozdi István atya, egyetemi lelkész a búcsúzó XVI. Benedek pápáért való budapesti imádságról.

2013. március 4. hétfő

tovább »