Gyógynövényes piknik Kesztölcön – Csóka János pálos tartományfőnök a hétköznapok Istenéről

Május 18-án, pénteken kivételesen családias rendezvényen vettünk részt Kesztölcön. A helyi gyógynövénykert mellett rendezett pálos gyógynövénynap és piknik meggyőzően tanúskodott arról, hogy a közösségi együttlétek megteremtésének a templomokon kívül is szorgalmazói lehetnek... »

2018. május 19. szombat

Az edelényi görögkatolikus iskola diákjai az élelmiszer-pazarlás ellen

Második helyezést ért el az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 6.b osztálya a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által az élelmiszer-pazarlás megelőzése témakörében meghirdetett országos pályázaton.

2018. május 17. csütörtök

Teremtésvédelmi kalendárium – Pünkösdi rózsák áldozócsütörtökön?

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A pünkösdi rózsa nem várja meg a pünkösdöt és a hagyományos ballagási virágok is lecserélődtek. Ma e változások mélyebb hatásait vesszük... »

2018. május 11. péntek

A teremtett világ és az ember jövője – A pécsi szabadegyetem utolsó előtti tavaszi előadása

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadás-sorozatában április 25-én Zlinszky János biológus, Fóris Ferenc kertészmérnök és Udvardy György megyéspüspök tartott előadást a Magtár Látogatóközpontban.

2018. május 8. kedd

Könyvújdonságaink a Szent István Könyvhéten

Ebben az évben az Új Ember Kiadványok sorozatban hat kötetet jelentetett meg a Magyar Kurír. Ezeket a könyveket ajánljuk most a kedves olvasók figyelmébe.

2018. május 4. péntek

Teremtésvédelmi kalendárium – Szélsőségek

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Idén április közepén gyakorlatilag nyár volt, tavaly ilyenkor tél. Miért jelentkeznek és mit jeleznek előre ezek a szélsőségek? Mai írásunk erről... »

2018. április 27. péntek

Újabb katolikus intézmények döntöttek a klímabarát befektetések mellett

Kivonja a pénzét a Katolikus Egyház a fosszilis fűtőanyag-iparágból, és a következő öt évben megszünteti befektetéseit a kőolaj-, földgáz- és szénszektorban – jelentette be a Föld napján, április 22-én a Caritas Internationalis és a GCCM katolikus klímavédelmi mozgalom.

2018. április 26. csütörtök

Tájékozódásról, biztonságról és környezetvédelemről tanultak a mohácsi óvodások és óvónők

Mozgalmas volt az április a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában: nemcsak a felnőtteknek rendeztek szakmai napot, hanem a gyerekek is tanulhattak tájékozódásról, biztonságról és környezetvédelemről az óvoda áprilisi programjai során.

2018. április 25. szerda

Együtt Noé bárkáján – Föld napja a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban

Mindannyiunk közös érdeke a teremtett világ védelme, erre hívja fel a figyelmet minden évben a Föld napja – április 22. – köré szervezett rengeteg esemény világszerte. Ebből az alkalomból családi délutánt rendezett április 21-én a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum.

2018. április 24. kedd

Vad Balaton – A varázslatos tó élővilága a mozivásznon

Néhány napja kezdték vetíteni a mozik Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika „vad” sorozatának legújabb részét, mely hazánk sokak számára minden bizonnyal legkedvesebb természeti kincsét, a Balatont mutatja be – egy élővilágot, melyről eddig keveset tudtunk. A „Vad Balaton”-t ajánljuk... »

2018. április 22. vasárnap

Ferenc pápa Twitter-üzenete a Föld napján

A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

2018. április 22. vasárnap

„Scientia amabilis” – Könyv a Biblia növényeiről

Kereszty Zoltán korábbi, ugyancsak a bibliai növényekről szóló, mértékadó könyve után most botanikus kerti kolléganője, Fráter Erzsébet lepte meg a Szentírás és a növényvilág barátait egy azonos témájú és szellemiségű remekművel.

2018. április 22. vasárnap

Családi programot szervez a Föld napja alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum

Mindannyiunk közös érdeke a teremtett világ védelme, erre hívja fel a figyelmet minden évben a Föld napja (április 22.) köré szervezett rengeteg esemény világszerte. Ebből az alkalomból tart családi programot a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum április 21-én, szombaton... »

2018. április 18. szerda

Teremtésvédelmi kalendárium – A sziklagyepek leleményes virágpolgárai

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egyedül nem megy – ez derül a sziklacsúcsok lakóiról szóló írásunkból.

2018. április 13. péntek

A máriapócsi fatemplom mását építették fel gyerekek több ezer PET-palackból

Szelektív hulladékgyűjtést rendeztek a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában; több ezer PET-palackot gyűjtöttek a gyerekek, melyekből a pócsi fatemplom mását építették meg.

2018. április 12. csütörtök

Vépen rendezik meg a XVII. Kárpát-medencei Háló tábort

A Háló mozgalom július 29. és augusztus 5. között rendezi meg idén nyári táborát a Vas megyei Vépen, ahová a Kárpát-medence minden tájáról várnak érdeklődőket.

2018. április 12. csütörtök

Ferenc pápa megáldotta a Forma–E elektromos autóját

A pápa megáldotta a Forma–E elektromos autóját április 11-én a vatikáni Szent Márta-ház előtti téren. A Forma–1-hez hasonlóan több állomásból álló Forma–E versenysorozaton elektromos hajtású autók vesznek részt.

2018. április 12. csütörtök

Ferenc pápa előszót írt egy társadalmi igazságosságról és gazdaságról szóló könyvhöz

Április 12-én kerül a boltokba Olaszországban a „Hatalom és pénz – A társadalmi igazságosság Bergoglio szerint” című könyv, melynek szerzője Michele Zanzucchi. A Città Nuova könyvkiadónál megjelenő kötethez Ferenc pápa írt előszót.

2018. április 11. szerda

A föld és a népek sírása válaszért kiált – A venezuelai egyház felhívása Amazónia védelmében

A Pánamazóniai Egyházi Hálózat (REPAM), a venezuelai püspöki konferencia és a venezuelai Karitász közös dokumentumot adott ki, amelyben az őslakos népek mellé állva határozottan elítélték az ásványi anyagok kitermelésének növekedését és a venezuelai Amazónia elpusztítását és... »

2018. április 10. kedd

Teremtésvédelmi kalendárium – Bio, kemo?

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben, de most kivételesen szerdán. Itt a tavasz, együnk valódi zöldséget, gyümölcsöt! – erre buzdítunk ezúttal mindenkit.

2018. március 28. szerda

tovább »