Átadták a Sant’Egidio közösség pécsi házát

Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg a Sant’Egidio közösség új közösségi házát november 17-én Pécsen.

2018. november 22. csütörtök

„A világot jóvá alakító kis királlyá kenünk föl” – Különleges keresztelő a szegények világnapján

November 18-án, a szegények világnapján Budapesten, a Gát utcai templomban Koronkai Zoltán jezsuita mutatott be szentmisét és keresztelt meg egy fiút, aki a Sant’Egidio közösség béke iskolájába jár. A mise után a közösségi teremben a közösség vacsorára hívta hajléktalan... »

2018. november 18. vasárnap

A Vörösmarty téri vásárban kezdődött a gyűjtés a szegények karácsonyi ebédjére

A Sant’Egidio közösség idén is karácsonyi ebédre várja szegény barátait december 25-én Budapesten, Pécsen és Monoron. November 12. és 15. között Budapesten, a Vörösmarty téri vásárban felállított standnál várják az adományokat.

2018. november 13. kedd

„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

2018. október 17. szerda

Ferenc pápa üzenete a vallások képviselőihez: A béke hídjait építsétek!

Október 14-én a Szentatya arra figyelmeztetett a Bolognában tartott vallásközi imatalálkozóra küldött üzenetében, hogy a vallásoknak a párbeszédet, a békét, a testvéri együttélést kell szolgálniuk, mert különben önmagukat tagadják meg.

2018. október 16. kedd

A béke hídjai – Bolognában tartják a vallások közötti nemzetközi találkozót

Idén október 14. és 16. között 32. alkalommal szervezi meg a Sant’Egidio közösség azt a nemzetközi béketalálkozót, amelyen – a II. János Pál pápa által Assisiben 1986-ban megrendezett találkozó nyomán – a világ vallási vezetői párbeszédet folytatnak és hitet tesznek a béke... »

2018. október 15. hétfő

Erdő Péter a Sant’Egidio 50. születésnapján: Szükség van imádkozó, cselekvő, bátor lelkiségetekre

Szeptember 29-én a józsefvárosi templomban ünnepeltek a magyarországi közösségek tagjai és barátaik Erdő Péter bíborossal, aki megállapította: „Egyházunknak ma is nagy szüksége van az egész világ felé forduló figyelemre és komoly szeretetre.”

2018. szeptember 30. vasárnap

Minden megváltozhat! – 50. születésnapját ünnepli a Sant’Egidio közösség

A közösség szeptember 29-én este hat órakor a józsefvárosi templomban hálaadó szentmisével ünnepel, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mutat be. Szőke Péterrel, a Sant’Egidio budapesti vezetőjével beszélgettünk az elmúlt 50 évről és a közösség álmairól.

2018. szeptember 28. péntek

Átadták az Ars Sacra Filmfesztivál díjait

Véget ért a III. Ars Sacra Filmfesztivál. Az Ars Sacra Fesztivál keretein belül megrendezett filmes szemlének idén a budapesti Tabán Artmozi adott otthont szeptember 16. és 23. között.

2018. szeptember 25. kedd

Szegényeket hívott meg vacsorára az új bíboros, váratlan vendég is érkezett

Június 29-én, pénteken este, bíborossá való kinevezése alkalmából a pápa „szegények felé meghosszabbított karja”, a lengyel Konrad Krajewski 280 szegénnyel, hajléktalannal vacsorázott együtt. Meglepetésvendég is érkezett: Ferenc pápa, aki két órát töltött el... »

2018. június 30. szombat

Száron nyaraltak a Sant’Egidio közösség fiataljai a monori cigány gyerekekkel

A Sant’Egidio közösség tagjai, fiataljai június 22. és 24. között Száron, az Élni jó házban nyaraltak együtt a monori cigánytelepen élő gyerekekkel, akikkel szeptember óta hetente találkoznak, részt vesznek „a béke iskolája” alkalmain.

2018. június 26. kedd

Ökumenikus imádságot tartottak a meghalt menekültek emlékére Budapesten

Június 20-án, a menekültek világnapján a Szent Egyed közösség tagjai s barátai világszerte, így Budapesten, a Kaniziusz Szent Péter-templomban is megemlékeztek azokról, akik az Európába vezető úton vesztették életüket, miközben a háború, elnyomás, szegénység elől menekültek egy... »

2018. június 21. csütörtök

Bizalomra hangoltan élnek – A Szent Egyed közösség Dream-programja Malawiban

Idén januárban fotóriporterünk, Merényi Zita a Szent Egyed közösség tagjaként három hetet töltött Malawiban Körtvélyessy Mónika doktornővel, aki gyógyítani és oktatni ment ki.

2018. április 19. csütörtök

Ahol imádság van, nincs beletörődés – A Szent Egyed közösség imádsága Szíriáért

A világ a történelem komor óráját éli: amikor a sötétséget nem a remény, hanem a háború, a bombák és rakéták fényei világítják meg. Mi mégis kitartóan imádkozunk a békéért – hangzott el a Szent Egyed közösség imádságán, melyet Szíria és a világ békéjéért tartottak... »

2018. április 19. csütörtök

A Hajléktalan Jézus szobra elől indult a Sant’Egidio közösség nagyvárosi keresztútja Budapesten

A nagypénteki szertartás után Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesten, a Bakáts téri templom előtt helyzete el a Hajléktalan Jézus szobrát, innen indult a Sant’Egidio közösség által hagyományosan szervezett nagyvárosi keresztút korunk szenvedéseinek színterein át.

2018. március 31. szombat

Ferenc pápa a Sant’Egidio alapításának ötvenedik évfordulóján: A keresztény ember mindenki testvére

Március 11-én, vasárnap délután a Szentatya a Santa Maria in Trastevere-bazilikába látogatott a Sant’Egidio közösség alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepelve.

2018. március 17. szombat

Ferenc pápa az ötvenéves Szent Egyed Közösséghez: A szegények a ti kincseitek!

Március 11-én késő délután a Szentatya a Santa Maria in Trastevere-bazilikába látogatott, hogy találkozzon a Szent Egyed Közösség (Sant’Egidio) tagjaival, és együtt ünnepeljen velük a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. Beszédében a pápa a szolidaritás... »

2018. március 12. hétfő

Az ötvenéves Szent Egyed közösség római központjába látogat Ferenc pápa

A Szentatya március 11-én felkeresi a Szent Egyed közösség Santa Maria in Trastevere téren található központját. A látogatásra a közösség alapításának 50. évfordulója alkalmából kerül sor.

2018. március 7. szerda

A pécsi szegényeket látogatták meg a Szent Egyed közösség fiataljai

Nem szokványos helyen, a város peremén található hajléktalanszállón tartottak imádságot a pécsi Szent Egyed közösség fiatal tagjai és barátai március 3-án, szombaton.

2018. március 5. hétfő

„Legyetek olyanok, mint az angyalok!” – Magyar önkéntesek Afrikában AIDS-betegek között

Február 13-án, a farsangi időszak utolsó estéjén a Szent Egyed közösség egy Afrikáról, Malawiról, az AIDS-beteg édesanyák és gyerekek gyógyítását célzó DREAM-központról szóló élménybeszámolóra és afrikai ételkóstolóra hívta barátait, ismerőseit a budapest-józsefvárosi... »

2018. február 14. szerda

tovább »