Az ima üzemanyag az egység útján – Ferenc pápa találkozott a Lutheránus Világszövetség elnökségével

Ferenc pápa december 8-án fogadta a Lutheránus Világszövetség elnökségét. Beszédében hangsúlyozta: az imádság megtisztítja az emlékezetünket, elmélyíti az egy keresztségben gyökerező közös keresztény eredetünket és megóv attól, hogy megálljunk a párbeszéd útján.

2017. december 8. péntek

Az ember és Isten kapcsolata – A Biblia a képzőművészetben a Várkert Bazár kiállításán

A Várkert Bazár Testőrpalotájában „Ég és Föld között, a Biblia a magyar képzőművészetben” címmel nyílt tárlat a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából.

2017. december 3. vasárnap

Reformáció 500 – Református, evangélikus és katolikus püspök párbeszédkötete a megújulásért

„Hit által” címmel jelent meg az az interjúkötet, melyben Bogárdi Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Veres András katolikus püspök vall az egységkeresés lelkületével hitről, életről, közös gondokról, megoldásokról. A kiadványt november 8-án mutatták be... »

2017. november 9. csütörtök

Egyházmegyei szinódusi találkozót tartottak Kecskeméten

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében a 2000-ben tartott egyházmegyei szinódus óta évente szerveznek szinódusi találkozót. November 5-én a kecskeméti Szentcsalád-plébánián szervezték meg az összejövetelt, „Reformáció katolikus szemmel” címmel – tájékoztatott Finta József... »

2017. november 7. kedd

Róma püspöke a kálvinista Rómában – II. János Pál pápa beszéde Debrecenben

Szent II. János Pál pápa első magyarországi apostoli látogatása során ellátogatott Debrecenbe, és beszédet mondott a református Nagytemplomban tartott ökumenikus igeliturgián, majd megkoszorúzta az Emlékkertben a gályarabok emlékművét. Az 1991. augusztus 18-án elhangzott beszédét adjuk... »

2017. október 31. kedd

Reformáció 500 – Katolikusok és evangélikusok a közös alapról

A reformáció kezdetének 500. évfordulóján, október 31-én a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa közös nyilatkozatot tett közzé, melyben értékelik a reformáció emlékévének legfontosabb eseményeit és tanulságait.

2017. október 31. kedd

Reformáció 500 – Az Ágoston-rend elöljárója Lutherről: „Rendtársunk volt, osztozott a karizmánkban”

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük magyar fordításban Alejandro Moral Antónnak, a Szent Ágoston-rend elöljárójának írását, mely a L’Osservatore Romano vatikáni napilap október 26-i számában jelent meg.

2017. október 31. kedd

A magyar Genfben – Reformációs séta Debrecenben

Számos jelzővel illették már Debrecent: a kálvinista Róma, a magyar Genf. A cívisváros, mely a reformáció kezdetének 500. évfordulója programjainak kiemelkedő helyszíne, idén az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére „a reformáció városai” közé is... »

2017. október 31. kedd

Varga László püspök beszédet mondott a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Kaposváron

A Kaposvári Református Egyházközség október 29-én emlékezett meg a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáról. Az ünnepi istentiszteleten részt vett Varga László megyéspüspök is, aki beszédében rámutatott: „Csak a szeretet útján járható az egység.”

2017. október 30. hétfő

„Áldjad, lelkem, az Urat!” – Zenés-verses összeállítás protestáns szerzők műveiből

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a budapesti Kálvin téri református templomban „Áldjad, lelkem, az Urat!” címmel zenés-verses irodalmi műsort mutat be Lázár Balázs és Tallián Mariann október 30-án, 17 órakor.

2017. október 28. szombat

Korszakváltás egy nagy zenei örökséggel – Évadnyitó beszélgetés Hamar Zsolt karmesterrel

Hamar Zsolt a tavaly novemberben elhunyt Kocsis Zoltán utóda lett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) élén. Művészi alázattal, a nagy elődnek kijáró tisztelettel, de határozott elképzelésekkel és egyéni célkitűzésekkel készült megbízatására.

2017. október 22. vasárnap

A katolikus–református párbeszéd fórumán – Erdő Péter és Bogárdi Szabó István disputája

Erdő Péter bíboros, prímás és Bogárdi Szabó István református püspök előadást tartott, majd párbeszédet folytatott a két felekezet közötti teológiai és történeti különbségekről, a keresztény egységtörekvés, az ökumené jövőjéről október 17-én Budapesten.

2017. október 18. szerda

Kiállítás nyílik a Biblia és a képzőművészet kapcsolatáról a Várkert Bazárban

„Ég és Föld között” címmel a Biblia és a magyar képzőművészet kapcsolatát körüljáró kiállítás nyílik október 15-én a Várkert Bazárban, Budapesten.

2017. október 15. vasárnap

Reformáció500 – Katolikus és protestáns papok csaptak össze a futballpályán

A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója alkalmából Zákeus-kupa elnevezéssel futballmeccset játszott október 8-án a katolikus papok és a protestáns lelkészek csapata: a felcsúti találkozót a katolikusok nyerték, bár az eredmény másodlagos volt.

2017. október 11. szerda

Megjelent a Vigilia októberi száma

A Vigilia ez évi tizedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

2017. október 8. vasárnap

Ötszáz év élő tárgyai – Ige-idők a Magyar Nemzeti Múzeumban

„Ige-idők – A reformáció 500 éve” címmel a protestantizmus fél évezredét bemutató kiállítás nyílt idén tavasszal a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az emlékév legjelentősebb kiállításáról annak egyik kurátorával, Kiss Erikával beszélgettünk.

2017. szeptember 30. szombat

Ökumenikus rendezvényen mutatták be Debrecenben Krakomperger Zoltán katolikus teológus könyvét

A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban mutatták be szeptember 26-án az „Isten igéjének üdvrendi hatékonysága” című kötetet. A rendezvényen köszöntőt mondott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és referált Fekete Károly, a Tiszántúli Református... »

2017. szeptember 29. péntek

A 147. zsoltár magyarázata

Luther Mártonnak ez a zsoltármagyarázata most jelenik meg először magyarul. A fordítás Szaszákné Sebők Viola munkája. Könyvecskéjét a reformátor Hans Lösernek, „jóindulatú” gazdájának és barátjának ajánlotta.

2017. szeptember 17. vasárnap

28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia – Fröhlich Ida kapta a Gnilka-díjat

„A Római levél értelmezése az ortodox teológiában, a reneszánszban, a reformáció korában és a mai bibliatudományban” címmel rendezték meg a 28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát augusztus 28. és 30. között. Az eseményen került sor a Gnilka-díj átadására, melyet idén... »

2017. augusztus 30. szerda

Isten legyen a legbiztosabb pont – Keskeny út fesztiválmisszió Tusványoson

Változatos programok várták a július 18. és 23. között zajló bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor résztvevőit a Keskeny út sátorban, amely immár biztos pontnak számít a tusványosi rendezvényen. A fesztiválmisszió tizenharmadik alkalommal vett részt Erdély e legnagyobb... »

2017. július 27. csütörtök

tovább »