Szentév
december 2. | 15:30Belépve a várakozás kegyelmi időszakába – Pannonhalmán is fellobbant az első adventi gyertya lángjaAdvent első vasárnapjának előestéjén, november 29-én a hagyományokhoz hűen Pannonhalmán idén is a monostor bejáratánál álló keresztnél gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját. Az ünnepélyes eseményen Bokros Márk OSB, a Pannonhalmi Főapátság perjele mondott... »december 2. | 10:43Isten ígéreteinek útján – A szatmári egyházmegyében a 2033-as jubileumra készülnekA Szatmári Római Katolikus Egyházmegye november 28–29-én lelkipásztori napokat tartott, a középpontban az egyházmegyei „remény évének” értékelése és lezárása, valamint az új lelkipásztori év, az „ígéret éve” bemutatása állt.november 28. | 9:01Pázmányos munkatársak tettek zarándoklatot Rómába a szentévbenA Pázmány Péter Katolikus Egyetem négy karának és a központi szervezeti egységeknek összesen 42 munkatársa vett részt a november 10–15. között tartott szentévi zarándoklaton Rómában. A zarándoklat lelkivezetői Vincze Krisztián rektorhelyettes, Perendy László dékán, Alessandro... »november 27. | 9:46Leó pápa a lett zarándokoknak: A remény bátorságával és a hit erejével térjetek hazaA Szentatya november 24-én, hétfőn délelőtt fogadta a Vatikánban a lett miniszterelnököt, Evika Siliņát, majd a balti ország nemzeti zarándoklatának több mint kétszáz résztvevőjét. Hozzájuk intézett beszédében arra buzdította őket, hogy vegyenek példát a római szentekről, akik a... »november 24. | 15:29Leó pápa a Nemzetközi Karitász képviselőinek: Általatok hitelesebbé válik az Egyház tanúságtételeXIV. Leó pápa november 21-én az Apostoli Palota Konzisztórium termében fogadta szentévi zarándoklatuk alkalmából a Nemzetközi Karitász (Caritas Internationalis) képviselő-testületének tagjait, élükön a szervezet elnökével, Tarcisio Isao Kikuchi (Iszaó Kikucsi) tokiói bíboros... »november 22. | 13:33XIV. Leó pápa katekézise: A jubileumi év élessze fel a tüzet bennünk és az egész Egyházban!November 22-én délelőtt a Szent Péter téren rendezték meg a jubileumi audienciát, amelynek keretében a Szentatya több ezer zarándokkal és hívővel találkozott. Katekézisének témája: Remélni azt jelenti, hogy állást foglalunk – Dorothy Day. A kihallgatás a Miatyánk... »november 21. | 15:04Belaruszban szabadon engedtek két bebörtönzött katolikus papotAz ország katolikus közössége örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta a két bebörtönzött pap szabadon engedésének hírét. Henryk Akalatovics és Andrzej Juknevics atyát különféle bűncselekményekkel vádolták meg, és közel két éve fogságban voltak. A püspökök üzenetben fejezték... »november 18. | 9:44A családért és életvédelemért felelős európai püspökök találkoztak RómábanIdén, a szentévben Róma adott otthont november 9–11. között az Európai Püspöki Konferenciák családért és életért felelős püspökei és országos igazgatói találkozójának, amelyet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Család és Élet Bizottsága szervezett.november 16. | 17:00Sugározzuk a remény üzenetét! – Forráspont az MTK Sportparkban„A remény zarándokai”, közel négyezren, november 15-én, a budapesti MTK Sportparkban találkoztak a Forráspont ifjúsági eseményen, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága rendezett meg 15–30 év közötti fiatalok számára.november 12. | 14:12XIV. Leó elárulta, melyek a kedvenc filmjeiLeó pápa november 15-én délelőtt az Apostoli Palotában fogadja a mozi világának képviselőit. A találkozás előtt videóüzenetben árulta el, melyik a négy kedvenc filmje: Az élet csodaszép, Átlagemberek, A muzsika hangja, Az élet szép. Antonio Spadaro SJ... »november 10. | 16:14Találkozás Istennel és egymással – A Váci Egyházmegye papi zarándoklata MariazellbeMarton Zsolt váci megyéspüspök szentévi mariazelli zarándoklatra hívta az egyházmegye papjait október végén. A harmincnégy fős papi csoport lelkivezetője a főpásztor, segítője Tóth András egyházmegyei spirituális, idegenvezetője Csillag Péter állandó diakónus volt. A háromnapos... »november 8. | 17:35Nagy reménységgel folytatom a szinodális utat – Beszélgetés Pál József Csaba püspökkelA 2025-ös jubileumi szentév alkalmából a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyéből is több csoport zarándokolt Rómába, lelkipásztorok, szerzetesek és világiak. A szinodális csoportok október végi találkozójával lezárultak a temesvári püspökség által szervezett szentévi... »november 8. | 16:03XIV. Leó pápa katekézise: A föld valóban hasonlíthat a mennyre – ez a szentév örömüzeneteNovember 8-án, szombaton délelőtt a Szent Péter téren rendezték meg a jubileumi audienciát, amelynek keretében a Szentatya mintegy negyvenötezer zarándokkal és hívővel találkozott. Katekézisének témája: Remélni annyi, mint tanúságot tenni. Isidore Bakanja (vö. 1Kor 1,26–27). A... »november 7. | 10:28Remény a romokból – Kiállítás nyílt Rómában libanoni templomok magyar újjáépítésérőlA Remény a romokból című kiállítás a „Libanoni oszlopok – Megőrzés a megtartásért” projekt (2018–2025) küldetését mutatja be, ami többéves együttműködés keretében 63 történelmi templom és kolostor restaurálásával és fejlesztésével járult hozzá Libanon... »november 5. | 16:31Az oktatás világának jubileuma – Magyarok is részt vettek a jövő neveléséről szóló kongresszusonA Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelyének magcsoportja és hozzájuk csatlakozva más iskolafenntartók, intézmények képviselői együtt utaztak az oktatás világának jubileumi találkozójára és zarándoklatára, amit október 27. és november 1. között tartottak Rómában.november 3. | 9:00Szent Benedek nyomában – Zarándoklaton vettek részt a hazai bencés iskolák diákjai és tanáraiOktóber 8. és 13. között különleges zarándoklatra indultak a magyarországi bencés iskolák diákjai és tanárai: végigjárták Szent Benedek életének legfontosabb helyszíneit, Rómától Subiaco és Vicovaro érintésével egészen Montecassinóig. Az alábbiakban Csizmazia Kenéz, a... »október 31. | 21:00XIV. Leó pápa a nevelőkhöz: A tudásátadás nem elég a tanításhoz, szeretetre van szükség!Október 31., péntek délben a Szentatya tizenötezer tanárral és diákkal találkozott Rómában, a Szent Péter téren, az oktatás világának jubileuma alkalmából. október 31. | 12:41Leó pápa a szinodális csoportokhoz: A szinodalitás nem kampány, hanem elérendő egyházi létmódA szinodális folyamatban közreműködő csoportok és szervezetek október 24. és 26. között tartották jubileumi zarándoklatukat Rómában. Pénteken, 24-én a VI. Pál teremben XIV. Leó pápa a hét földrajzi terület küldötteivel találkozott, és kötetlen beszélgetést folytatott... »október 28. | 18:05Magyar tagok is részt vettek a Szent Sír Lovagrend szentévi zarándoklatánA Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága is képviseltette magát a rend római zarándoklatán, amit október 21. és 23. között tartottak. A világ minden táján működő helytartóságokból összesen 3700 lovag és dáma érkezett az Örök Városba, hogy elnyerje a... »október 28. | 13:50Férfiak jubileumi zarándoklatát tartották MunkácsonA 2025-ös jubileumi szentév keretében október 18-án férfizarándoklatot szerveztek a munkácsi Szent Márton-székesegyházba. Az eseményre az egyházmegye különböző részeiből érkeztek résztvevők, Munkácsról és környékéről, valamint Ungvárról, Nagyszőlősről, Viskről és más... »

tovább »