Ferenc pápa
május 8. | 19:11Ferenc pápa a Svájci Gárda tagjait és újoncait köszöntötte a Vatikánban A pápa május 6-án, hétfőn fogadta a Svájci Gárda tagjait, akik családjukkal együtt érkeztek a 34 újonc délutáni eskütételére. A pápa arra bátorította őket, hogy szolgálatuk során ápolják az emberi kapcsolatokat és a közösségi életet.május 8. | 15:10Ferenc pápa katekézise: A keresztény erényre nagy szüksége van a mai világnak!A Szentatya május 8-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erény közül az elsőről, a hitről elmélkedett, a mai alkalommal pedig a másodikról, a reményről a Róm... »május 7. | 19:51Ferenc pápa az Anglikán Közösség érsekeit fogadta a VatikánbanA Szentatya május 2-án csütörtök reggel fél kilenckor fogadta a Vatikánban az Anglikán Közösség Főpapi Találkozójának 42 tagját. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya áttekintette az eddig közösen megtett utat, majd azt kérte, hogy továbbra is járjanak együtt Krisztus fősége... »május 7. | 16:03Ferenc pápa Twitter-üzenete május 7-énA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.május 7. | 13:31A pápa a Jézus Szíve-tisztelet jubileumi konferenciájának résztvevőihez: Minden seb begyógyulhat350 évvel ezelőtt Paray-le-Monialban az Isteni Gondviselés kegyelmi látomásokban részesítette Alacoque Szent Margitot; ennek nyomán, Colombiére Szent Kolos jezsuita pap közreműködésével megszületett a Jézus Szíve-tisztelet. A jubileum alkalmából, Megjavítani a megjavíthatatlant... »május 6. | 20:01Ferenc pápa a római Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában találkozott száz pappalA Róma szívében található templom különtermében beszélgetett zárt ajtók mögött a Szentatya a kerületben szolgáló mintegy száz pappal. A kétórás párbeszéd kérdés-felelet formájában adott lehetőséget lelkipásztori témák elmélyítésére: az idősek, a gyermekek, a szegények... »május 6. | 16:12Ferenc pápa Twitter-üzenete május 6-ánA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.május 6. | 15:01Közzétették Ferenc pápa veronai látogatásának programjátAz útra május 18-án abból az alkalomból kerül sor, hogy ekkor tartják az Egyház társadalmi tanításáról szóló 14. fesztivált. A pápa találkozik majd papokkal és szerzetesekkel, fiatalokkal és gyerekekkel, valamint a börtönlakókkal. Ő vezeti majd a Béke Arénája – „Az... »május 6. | 11:16Újra megtartják Rómában az úrnapi körmenetet a Santa Maria Maggiore-bazilikáhozJúnius 2-án Ferenc pápa a Lateráni Szent János-székesegyházban mutat be szentmisét úrnapja alkalmából. Több év kihagyás után újra megtartják az ünnepi körmenetet is, ami a Santa Maria Maggiore-bazilikához vezet.május 5. | 20:59Ferenc pápa köszöntötte a húsvétot most ünneplő ortodox keresztényeketBár a nyugati katolikus egyházban a húsvét 6. vasárnapját ültük már május 5-én, az ortodox egyházban és egyes keleti egyházakban is ma ünneplik Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét. Ferenc pápa üdvözölte a déli Regina caeli imádság alkalmából a húvétot most ünneplő... »május 5. | 19:22Ferenc pápa Twitter-üzenetei május 5-énA Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.május 5. | 18:55Ferenc pápa vasárnap délben: Jézus nem hagy el bennünket, akkor sem, ha hibázunk!A Szentatya május 5-én, húsvét 6. vasárnapján déli 12 órakor a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caeli kezdetű imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt. Beszédében arról elmélkedett, hogy... »május 4. | 20:00Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 58. világnapja alkalmábólIdén május 5-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját, amelynek mottója ebben az évben: Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége: a teljesen emberi kommunikációért. A Szentatya e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez, amelynek fordítását közöljük.május 4. | 16:14Ferenc pápa Twitter-üzenete május 4-énA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.május 3. | 18:20Ferenc pápa Twitter-üzenete május 3-ánA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.május 3. | 16:20Ferenc pápa: A máriás hónapban imádkozzunk a békéért!Ferenc pápa a május 1-jei, szerdai általános audiencia végén Munkás Szent József ünnepéről és a kezdődő máriás hónapról szólt, majd a hívek imáit kérte a világban dúló konfliktusok megszűnéséért. Ukrajna, Palesztina, Izrael és a mianmari rohingya kisebbség ügyét a szívében... »május 2. | 21:24Ferenc pápa levele a plébánosoknak: Szinodális és misszionáriusi közösségeket építsetek!Május 2-án a Szentatya levelet küldött annak a több száz plébánosnak, akik április 29-e óta azon a nemzetközi találkozón vesznek részt Rómában, amelynek az a célja, hogy meghallgassa a plébánosok hozzájárulását a szinodális Egyházhoz, és felkészítse őket, hogy saját... »május 2. | 15:31Ferenc pápa Twitter-üzenete május 2-ánA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.május 2. | 13:10Ferenc pápa az Olasz Katolikus Akció fiataljaihoz: Erősítsétek az „ölelés kultúráját”Április 25-én délelőtt a Szent Péter téren találkozott a pápa az Olasz Katolikus Akció mintegy hatvanezer fős közösségével, akik a „Tárt karokkal” zarándoklat keretében érkeztek Rómába. Beszédében a Szentatya kiemelte: az elmaradt vagy elutasított ölelések akár háborúkhoz... »május 1. | 17:00Ferenc pápa katekézise: A hit elsődleges ellensége nem az ész, hanem a félelem!Május 1-én a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erényről együtt elmélkedett, a mai alkalommal pedig elkezdte sorra venni őket, s így a hitről beszélt a Jn... »

tovább »