Imádság éve
szeptember 22. | 19:00Megjelent az Imádság iskolája sorozat negyedik és ötödik köteteFerenc pápa a 2025-ös szentévre készülve hirdette meg az imádság évét. Az Evangelizáció Dikasztériuma által kiadott, Az imádság iskolája című sorozat segíthet abban, hogy felfedezzük, milyen szép, amikor alázatosan és örömmel az Úrra bízzuk magunkat.szeptember 11. | 9:54Gyűlölködő szívvel nem lehet imádkozni – Udvardy György elsőpénteki tanítása BúcsúszentlászlónSzeptember 6-án, elsőpénteken, többéves hagyományhoz híven Búcsúszentlászlón tartották a keszthely-zalaszentgróti esperesi kerület papjai és hívei számára szervezett közös szentségimádást és szentmisét Udvardy György veszprémi érsek vezetésével.szeptember 4. | 16:20A családok imaéletéről szól az őszi családpasztorációs papi találkozóSzeptember 17-én, kedden tartják az idei őszi családpasztorációs papi találkozót Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) irodaházában. A találkozó témája ezúttal a családok imaélete lesz.augusztus 25. | 19:04Kapcsolatban az Úrral, lelki sebeink gyógyítójával – A Szent Mónika-közösség országos találkozójaSzent Mónika ünnepéhez (augusztus 27.) kapcsolódóan augusztus 24-én, szombaton tartották meg a keresztény édesanyák Szent Mónika-közösségeinek országos találkozóját a budapest-terézvárosi Avilai Szent Teréz-templomban.augusztus 14. | 20:00Erdő Péter bíboros a Vatican Newsnak Szent István ünnepe előtt: „A hit a legfontosabb az életben”Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a vatikáni médiának adott interjújában beszélt személyes lelki útjáról Szent István és Nagyboldogasszony ünnepe előtt. A Vatikáni Rádió magyar adása augusztus 14-én tette közzé az interjú magyar fordítását.május 1. | 12:30Megjelent Az imádság iskolája című sorozat első köteteFerenc pápa a 2025-ös szentévre készülve hirdette meg az imádság évét. Ez az időszak alkalmat adhat arra, hogy felfedezzük az imádság örömét, növeljük hitünk bizonyosságát. Az Evangelizáció Dikasztériuma által kiadott, Az imádság iskolája című sorozat – melynek első... »április 18. | 16:32Az imádság évének üzenetére fókuszáltak az egyházmegyei ministránstalálkozón NyíregyházánEgyházmegyei ministránstalálkozót tartottak április 13-án, Nyíregyházán, a Szent Imre katolikus köznevelési intézmény kápolnájában. A találkozó kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét.április 15. | 12:43Rózsafüzér vagy csokitojás? – Ferenc pápa gyerekekkel találkozott egy római plébániánFerenc pápa április 11-én, csütörtökön délután ellátogatott a Róma külvárosában, a Borghesiana negyedben található Vianney Szent János-plébániára, ahol az elsőáldozásra készülő gyerekekkel találkozott, és felavatta az úgynevezett imaiskolát. Ez volt az első a 2025-ös... »március 29. | 22:37Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet! – Ferenc pápa írta a nagypénteki Via Crucis elmélkedéseit Imádságban Jézussal a keresztúton címmel Ferenc pápa írta az idei, március 29-én, nagypénteken este tartott római Via Crucis elmélkedéseit. A Szentatya az imádság évében Jézussal folytat párbeszédet, őt kérdezi. Bennünket is arra hív, hogy imádságunkban, elmélkedésünkben... »március 25. | 15:58Isten szolgálója Bódi Mária Magdolnára emlékeztek LitérenA „Mindszenty 80” emlékévben, március 23-án délelőtt megemlékezést tartottak Bódi Mária Magdolna tiszteletére Litéren, a vértanúságot szenvedett fiatal munkáslány még élő családtagjai, Udvardy György veszprémi érsek, plébánosok, Balatonalmádiból kerékpárral érkező... »március 16. | 17:00Ferenc pápa: „A szentév segítse Isten népét, hogy megélje a reményt”Ferenc pápa március 15-én fogadta az Evangelizáció Dikasztériuma világ evangelizációjával kapcsolatos alapvető kérdések szekciójának tagjait.március 7. | 15:16Új életben járjunk – Nézz tükörbe Ferenc pápával a húsvéti gyónásod előtt!Tizenegyedik alkalommal rendezik meg március 8–9-én a „24 óra az Úrral” elnevezésű ájtatosságot Ferenc pápa szándékára, amely idén az imádság évének keretébe illeszkedik. Témája: Új életben járjunk. Ferenc pápa március 8-án a római Szent V. Piusz-plébániatemplomban... »március 7. | 10:42Budapest lesz idén a KATTÁRS házigazdája – Ülésezett a püspöki konferenciaA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 5-én tartotta tavaszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia budapesti székházában gyűlt össze. Az ülésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli... »március 2. | 11:08Az ima csodákat tesz – Elmélkedjünk együtt Ferenc pápával az imádság évébenJanuár 21-én a Szentatya megnyitotta az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket felkészülni a 2025-ös szentév gyümölcsöző megélésére. Ferenc pápa 2020. május 6. és 2021. június 16. között az imádságról tartott katekézist. Az ima a hit lélegzetvétele, annak... »február 28. | 17:43Az imádságot elmélyítő segédanyagot adott ki az Evangelizáció Dikasztériuma a 2025-ös szentévreA vatikáni Evangelizáció Dikasztériuma új segédanyagot tett közzé az imáról, azzal a céllal, hogy a híveket „az ima mint Istennel folytatott személyes párbeszéd elmélyítésére”, valamint hitük és elkötelezettségük átgondolására buzdítsa a mai világban.február 20. | 15:01Az imádság évében magyarul is megjelenik a Szentszék imádságról szóló könyvsorozataJanuár 23-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Vatikánban a 2025-ös szentévre felkészítő imádság évét és az imádságos elmélyedést segítő könyvsorozatot, melyet Az imádság iskolája címmel a Magyar Kurír magyarul is megjelentet.január 21. | 19:50Ferenc pápa megnyitotta az imádság évétJanuár 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után megnyitotta az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket... »január 21. | 19:00Ferenc pápa: Az evangélium hirdetése azt jelenti, hogy segítünk másoknak boldogan élniJanuár 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után megnyitotta az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket... »január 11. | 9:01Az imával megújuló közösség éve lesz 2024 a gyulafehérvári főegyházmegyébenA Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye pasztorális bizottsága javaslatára az imával megújuló közösség éve lesz 2024, „Újuljatok meg!” (Ef 4,23–24) mottóval; a pasztorális terv egyben Márton Áron gondolatát követi: „Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak... »december 31. | 21:10Ferenc pápa homíliája: Mária iskolájában, hálával és reménnyel zárjuk az évet!December 31-én délután öt órakor a Szent Péter-bazilikában a Szentatya vezette a Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja főünnepének első esti dicséretét, amelyet szentségkitétel, az év lezárásaként a Te Deum himnusz eléneklése és a szentségi áldás követett.