„Vászonjézus” – George Stevens: A világ legszebb története című filmje a Párbeszéd Házában

„Vászonjézus” címmel indított sorozatot a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Március 6-án és 20-án George Stevens „A világ legszebb története” című, 1965-ben bemutatott alkotását vetítették Budapesten.

2018. március 21. szerda

Vászonjézus – Christopher Spencer Isten Fia című filmje a Párbeszéd Házában

„Vászonjézus” címmel indított sorozatot a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Február 27-én este Christopher Spencer „Isten Fia” című, 2014-ben bemutatott alkotását vetítették.

2018. február 28. szerda

Hogyan gondolkodjunk ma a családról? – A Széchenyi Társaság vitaestje

Hogyan gondolkodjunk a családról? Milyen esélyei vannak ma Magyarországon a hagyományos családnak? – ezekre a kérdésekre keresték a Széchenyi Társaság meghívását elfogadó résztvevők Bíró László püspök és K. Gyurkó Katalin, a NOE elnöke vezetésével február 27-én Budapesten, a... »

2018. február 27. kedd

Kortárs egyházművészeti kiállítására várja alkotók jelentkezését a Párbeszéd Háza

A Párbeszéd Háza és az Olajág Keresztény Művészeti Társaság mai magyar egyházművészeti alkotásokból kiállítást szervez májusban. A kiállításon való részvételre április 23-ig várják az alkotók jelentkezését.

2018. február 26. hétfő

Orvosmisszió a Szűzanya áldásával – Csókay András előadása a Párbeszéd Házában

Február 20-án este a Párbeszéd Házában „Egy idegsebész missziós orvos tapasztalatai a mai Afrikában egy katolikus kórházban” címmel Csókay András tartott előadást, hatalmas érdeklődés mellett.

2018. február 21. szerda

A reformáció útja: egyértelmű jelen, predesztinált jövő? – Beer Miklós és Lackner Pál beszélgetett

Február 8-án este megtelt a Párbeszéd Háza kápolnaterme érdeklődő fiatalokkal: a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és az Építész Klub szervezésében Beer Miklós váci püspök és Lackner Pál evangélikus püspök beszélgetett.

2018. február 18. vasárnap

Vászonjézus – Kevin Reynolds Feltámadás című filmje a Párbeszéd Házában

„Vászonjézus” címmel új sorozat fut a Párbeszéd Házában, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Január 23-án este Kevin Reynolds Clavius (eredeti címén: Risen; azaz Feltámadás) című, 2016-ban bemutatott alkotását vetítették.

2018. január 24. szerda

Vászonjézus – Mel Gibson Passiója a Párbeszéd Házában

„Vászonjézus” címmel új sorozatot indított a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. December 5-én este Mel Gibson „A Passió” című, 2004-ben bemutatott alkotását vetítették.

2017. december 9. szombat

Ahol otthon vagy – Megjelent Hári Ildikó és Mustó Péter új könyve

Hári Ildikó iskolanővér és Mustó Péter jezsuita december 6-án rendhagyó könyvbemutatót tartott a Párbeszéd Házában. Megjelent ugyanis az „Ahol otthon vagy” című új kötetük, amely immár a harmadik közös munkájuk. A bemutatót Tábori Kálmán, a könyvet gondozó Jezsuita Kiadó... »

2017. december 8. péntek

„Vászonjézus” – Pasolini: Máté evangéliuma a Párbeszéd Háza új sorozatában

„Vászonjézus” címmel új sorozatot indított a Párbeszéd Háza, amely bemutatja, hogyan jelenik meg Jézus Krisztus alakja a filmművészetben. Szeptember 26-án este Pier Paolo Pasolini 1964-ben készült, „Máté evangéliuma” című, fekete-fehér filmjét vetítették.

2017. szeptember 27. szerda

Imádkozós, csöndes este Molnár-C. Pál Mária-tiszteletének forrásairól

Szeptember 11-én, hétfőn este a Párbeszéd Házában Szűz Mária jelentősége Molnár-C. Pál művészetében címmel a művész unokája, Csillag Péter és felesége, Csillag Éva tartott meditatív előadást, a zene és a költészet segítségével megidézve az önmagát „Boldog művész”-nek... »

2017. szeptember 12. kedd

Láttatni a láthatatlant – Molnár-C. Pál egyházművészeti alkotásai a Párbeszéd Házában

Szeptember 2-án a Párbeszéd Házában különleges kiállításmegnyitóra került sor: a tárlat reprezentatív válogatás az egyetemes magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakjának, Molnár-C. Pálnak egyházművészeti alkotásaiból.

2017. szeptember 3. vasárnap

Emberi jövő és keresztény reménység – befejeződött Szabó Ferenc SJ előadás-sorozata

A fenti címmel tartott négyrészes előadás-sorozatot a Párbeszéd Házában Szabó Ferenc jezsuita teológus, költő. A negyedik, befejező rendezvényen, május 10-én este a halálról és a feltámadásról beszélt – Krisztus fényében.

2017. május 11. csütörtök

Lélekvesztőből zászlóshajó – a jezsuita gimnázium felemelkedése Kalocsán

A jezsuiták és Kalocsa kapcsolatáról tartott előadást Budapesten a Párbeszéd Házában Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője május 5-én. A jezsuiták gimnáziuma a 19. században két évtized alatt az ország legjobb intézményeinek sorába emelkedett. Mit tudtak a... »

2017. május 7. vasárnap

Bemutatták a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Mária-tiszteletét dokumentáló Mária-enciklopédiát

A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár kiadásában jelent meg 2016 nyarán a főegyházmegyében 1850–1950 között élő Mária-tiszteletet bemutató „Mária-enciklopédia”. Lakatos Andor és Lakatos Adél, a levéltár vezetője és munkatársa tartottak könyvismertető előadást Budapesten, a... »

2017. május 6. szombat

Minden szenvedőben ott rejtőzik az egyetemes, a krisztusi – Megnyílt Simonyi Emő kiállítása

Simonyi Emő festő- és grafikusművész „Passió – Apokalipszis” című kiállításának megnyitójára május 4-én este került sor a budapesti Párbeszéd Házában.

2017. május 5. péntek

Henri Boulad üzenete Egyiptomból: a pápalátogatás forradalmi változást indított el!

Ferenc pápa április 28-29-én apostoli látogatásra Egyiptomba érkezett. Az Alexandriában élő, Henri Boulad, egyiptomi jezsuita április 30-i telefonüzenetében röviden értékelte a szentatya útját.

2017. május 1. hétfő

Emberi jövő és keresztény reménység – Folytatódott Szabó Ferenc SJ előadás-sorozata

A fenti címmel tart négyrészes előadás-sorozatot a Párbeszéd Házában Szabó Ferenc jezsuita teológus, költő. A harmadik alkalommal, április 12-én este a reménység teológiájáról és Európa jövőjéről beszélt.

2017. április 13. csütörtök

Európa védőszentjéről, Szent Brigittáról tartottak előadást a Párbeszéd Házában

„Észak fénye: Svédországi Szent Brigitta” címmel tartott vetített képes előadást március 21-én a Párbeszéd Házában Kőrösiné Merkl Hilda, az ELTE docense Szent Brigitta általa fordított „Mennyei kinyilatkoztatások” című, a Kairosz Kiadónál megjelent könyvéről.

2017. március 22. szerda

Henri Boulad felveszi a magyar állampolgárságot

Kérvényezte a magyar állampolgárságot, és a jövő hét folyamán az ezt igazoló okiratot átveheti Orbán Viktor miniszterelnöktől – jelentette be a híres alexandriai jezsuita, Henri Boulad március 11-én, a budapesti Párbeszéd Házában tartott, „Globalizáció és kereszténység”... »

2017. március 12. vasárnap

tovább »