
A Christian Concern konferenciája szervezőinek tudomására hozták: nem tarthatják meg a rendezvényt a szokásos helyszínen, mivel azt vallják, hogy házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre.

Az Egyesült Államok elnöke hivatalosan támogatja az egynemű párok házasságát. Az amerikai püspöki konferencia elnöke közleményben tiltakozik.

A walesi oktatási miniszter szerint a katolikus iskolák törvényt sértettek, amikor arra biztatták a tanulókat, hogy tiltakozzanak az egyneműek „házasságának” legalizálása ellen.

A Save the Children elnevezésű nemzetközi szervezet felmérése során anyák és gyermekeik tanulási, gazdasági, egészségügyi, politikai körülményeit vizsgálták.
A személyes és családi szeretet-út megtalálása és megerősítése volt a témája a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége szervezte hétvégi családnapnak.
Nyüzsgő gyerekcsapat és békésen beszélgető felnőttek várták Bíró László püspököt április 28-án délután Szegeden a Tátra téren, a Szent Gellért-templom előtt.

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Az egyház a családról és az emberi életről szóló legutóbbi tanításait gyűjti egybe a Család Pápai Tanácsa által összeállított új kötet, amelynek címe: „Családok kézikönyve” (Enchiridion della Famiglia).

Semleges megszólítási módot találtak ki Svédországban, ahol küzdenek a semleges nemekért, a semleges vécéért és a semleges óvodáért.

Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese – tudatta az intézmény kedd este az MTI-vel.

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

A Görögkatolikus Egyház szakemberei által megvalósított Családtervezési és gyermeknevelési alapismeretek c. képzési programon olyan fiatal anyukák vettek részt, akik szeretnék gyermekeiket tudatosan, türelmesen, szeretettel nevelni.

Március 25-én ünnepélyes keretek között Márfi Gyula veszprémi érsek felszentelte az egyházmegye új családpasztorációs irodáját a veszprémi várban, a volt Agg papok házában.

A mai világ úgy véli, nincs épeszű nő, aki ne élne a modern technológia „áldásával”, a mesterséges fogamzásgátlással. J. Fulwiler, a felnőttként megtért családanya tapasztalata épp ellenkező.
A családpasztoráció előmozdítása érdekében a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egy újabb képzési programot kínál az egyházmegyei családreferenseknek és a családpasztoráció iránt érdeklődő papoknak.

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.
Február 28-án Milánóban sajtókonferencián ismertették XVI. Benedek június 1. és 3. között esedékes látogatásának részletes programját.

Egynapos műhelyt tart február 24-én a Pápai Életvédő Akadémia a terméketlenség kezelésének etikus módozatairól.

Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, működő családteológiai intézet Beszélgetős előadások címmel sorozatot indít február 23-án, Petik Krisztina és Kézdy Anikó pszichológusok és Papp Miklós morálteológus vezetésével.
Február 19-ével véget ér a házasság hete. A házasokat köszönti ez a reményt adó kép:

Házassági tanácsadók szerint a konfliktusok és a válások egyik fő oka a nyaggatás. A süket fülre vett kérések ismételgetése éppoly romboló lehet, mint a hűtlenség vagy az anyagi problémák.










