
A Christian Concern konferenciája szervezőinek tudomására hozták: nem tarthatják meg a rendezvényt a szokásos helyszínen, mivel azt vallják, hogy házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre.

Myroslav Marynovych jelenleg az ukrajnai Katolikus Egyetem rektorhelyettese. Ateista volt, amikor a kommunista hatalom munkatáborra ítélte és Kazahsztánba hurcolták.

A kápolna arra a 937 keresztényre emlékeztet, akik 2003 óta Irak egész területén erőszak áldozataiként vesztették életüket.

Egy kanadai diákot többször megfenyítettek, amiért keresztény pólót viselt az iskolában. Az iskolavezetés végül engedélyezte a póló viselését.

A pápai jogú alapítvány, a Szükséget Szenvedő Egyház május 3-án megjelent közleményében megállapítja: ma a világ lakosságának 59 százalékát érinti a vallásszabadság súlyos korlátozása.

Közzétette az európai muszlimok diszkriminációjáról szóló jelentését az Amnesty International. Az európai keresztényellenességről szóló jelentés nem érdekelte az emberi jogvédő szervezetet.

Az európai emlékezet hajlamos a feledésbe taszítani, illetve félreérteni a történelem e tragikus korszakát. A Római Magyar Akadémián április 24-én konferencia zajlott a Katolikus Egyház és a kommunizmus kapcsolatáról.

Európában a nácik és szövetségeseik sok egyházi embert gyilkoltak meg a II. világháború alatt.

II. János Pál azt mondta, visszatért a mártírok ideje. Mártír az, aki életét adja másokért. Aki a veszély ellenére nem szűnik meg szeretni.

Ismeretlenek eszméletlenre vertek egy árváknak otthont teremteni akaró katolikus papot Vietnámban - közölte szerdán a hanoi érsekség.

Tavaly minden öt percben megöltek egy keresztényt a világban, és más statisztikai adatok sem vigasztalóbbak: 10 év alatt 300 százalékkal megnőtt a keresztények elleni gyilkosságok aránya.

Nigéria északi részén a húsvét napjaiban elkövetett merényleteknek közel ötven halálos áldozata és számos sebesültje van.

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) és az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) felhívást intéz az Európai Unióhoz, hogy hatékonyabban figyelje a vallásszabadsághoz való jog megsértését.

Több jogvédő szervezetet is megkerestünk, hogy véleményezzék az európai keresztényellenességről szóló 2011-es riportot. Csak a Társaság a Szabadságjogokért válaszolt érdemben.

Március 20-án Rómában mutatták be a világon először a Cristiada (For Greater Glory) című filmet, amely a Mexikóban 1926-29 között kirobbant vallási konfliktust mutatja be.

Hétfőn publikálta az európai keresztényellenességről szóló 2011-es jelentését a Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontja (OIDCE). A központ munkatársával, Martin Kuglerrel beszélgettünk.

Hozzávetőlegesen 160, Európában történt keresztényellenes incidenst ismertet a Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontjának (OIDCE) 2011-es jelentése.

Megjelent az európai keresztényellenességet vizsgáló központ 2011-es jelentése.

A brit kormány el akarja venni a keresztényektől azt a jogot, hogy munkahelyükön keresztet, feszületet viselhessenek.

Az Initiative Christlicher Orient nevű kezdeményezés célja, hogy megerősítsék a köztudatban, hogy a hite miatt világszerte számtalan keresztény szenved üldöztetést vagy vértanúhalált.

Pierbattista Pizzaballa szentföldi kusztosz levelet írt Simon Peresz izraeli államelnöknek. Azt kéri tőle, hogy megbízatásából adódó hatalmával igyekezzen véget vetni az elmúlt napok keresztényellenes megmozdulásainak.

Ignatius III. Younan, a szír katolikus egyház pátriárkája részt vett február 18-án Rómában tartott konzisztóriumon. A keresztény közösségek helyzetéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak; ugyanígy Pierbattista Pizzaballa szentföldi kusztos.










