2012. 07. 20.

„Az alkohol rabságából is Jézus a szabadító” – e jelmondattal szerveznek lelkigyakorlatot augusztus 2. és 5. között Máriapócson az alkohol rabságában szenvedők részére.

2010. 11. 12.
Az Európai Unió a kábítószer európai bizottsága és a lisszaboni Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja által közzétette az adatokat a kábítószer-fogyasztás terjedéséről.
2010. 11. 12.
A Szentatya általános imaszándéka november hónapra a kábítószerfüggőkért való imádság.
2009. 06. 24.
Számos felmérés kimutatta, hogy nemcsak az internethasználat nő rendkívüli gyorsasággal a tizenévesek körében, hanem az online beszerezhető kábítószerek iránti érdeklődés is.
2009. 05. 07.
A Miskolci Egyetemi Napok vendége lesz az Egri Karitász május 6. és 9. között. A szervezet – amely a már drog hatása alá került fiatalokon igyekszik ártalomcsökkentéssel segíteni – a rendezvényen a drogokkal szembeni harcra hívja majd fel a figyelmet
2008. 07. 10.
A lahorei székhelyű Milap szervezet olyan drogfüggő embereken igyekszik segíteni, akikről már családjuk is lemondott. Itt ingyenes orvosi segítséget kaphatnak és találkozókon, beszélgetéseken vehetnek részt, hogy legyőzhessék függőségüket.
2008. 06. 16.
Június 15-én műhelyt szervezett Szabadkán a szenvedélybetegek segítésében elkötelezett civil szervezetek számára a Katolikus Karitász.
2008. 02. 19.
„A nagyböjt a megtérés ideje. Jó alkalom arra, hogy a drogkereskedők felhagyjanak a szervezett bűnözéssel, és végleg lemondjanak ártalmas tevékenységükről” – írják a mexikói püspökök nagyböjti üzenetükben.
2007. 05. 15.
A Vándorok a Viharban Alapítvány tevékenységét, és az általa működtetett Szegletkő Gyermekotthont bemutató dokumentumfilmet láthatnak a Tv2 csatorna Az ügy című műsorában május 17-én éjfélkor.
2007. 04. 11.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) hathetes rendezvénysorozattal, filmekkel, beszélgetésekkel igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét a drogliberalizáció veszélyeire.
2005. 11. 14.
A drogfüggők átlagéletkora Szlovákiában 18 év, míg a fővárosban csak 17. Az országban feltételezések szerint közel 160 ezer kábítószerfüggő van.
2005. 06. 27.
„Az Unió a lehető leghatékonyabb módját választotta a drogellenes harcnak. Globálisan és több szakterületen akar szembenézni a drogkérdéssel: mérsékelni akarja a keresletet, meg akarja szüntetni az illegális kábítószer-kereskedelmet, és nemzetközi sz
2004. 05. 07.
A fenti címmel tartottak tudományos konferenciát tartottak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai Campusán.
 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat