Családkongresszus Máriabesnyőn

2014. november 13., csütörtök - 2014. november 15., szombat

November 13. és 15. között, csütörtöktől szombatig Máriabesnyőn a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban (2100 Gödöllő–Máriabesnyő, Kapucínusok tere 3.) rendezik meg a 21. Családkongresszust, melynek idei mottójául Szent Ágoston mondását választották: „Semmi sem győzhet, csak az igazság, semmi sem boldogíthat, csak a szeretet”.

November 13-án, csütörtökön 14.30 órakor kezdődik a megnyitó ünnepség, melyen köszöntőt mond Beer Miklós és Bíró László püspök, valamint Turai János a Lelkigyakorlatos Ház igazgatója. A házas lelkiségről előadást tart Palánki Ferenc egri segédpüspök. A kongresszus során a szentmiséket Bíró László püspök fogja celebrálni.

A kongresszuson szó lesz a házas lelkiségről, a Katolikus Karitász és a családpasztoráció közötti kapcsolatról és a családmozgalmak előtt álló kihívásokról, kilátásaikról és reményeikről.

Bővebb tájékoztatás és jelentkezés a mellékletben vagy itt olvasható.

Letölthető anyagok