Ferenc pápa Szófiában: Az eltérő hagyományok nem állnak az egység megvalósulásának útjában!

2019. május 5., vasárnap | 18:00

Május 5-én a Szentatya Neofit őszentségével, Szófia metropolitájával, egész Bulgária pátriárkájával és a szent szinódussal találkozott a szófiai szinódusi palotában. Beszédében hangsúlyozta, hogy összeköt bennünket a vértanúságnak, a szegények felkarolásának és a küldetésnek az ökumenizmusa.

Ferenc pápa magyarra fordított beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Szentatya, tisztelt metropoliták és püspökök, kedves testvérek!

Hrisztosz voszkresze! [Krisztus feltámadt!]

A feltámadt Úr örömében a húsvéti köszöntéssel üdvözöllek benneteket ezen a vasárnapon, amelyet a keresztény keleten „Szent Tamás vasárnapjának” hívnak. Az apostolt nézzük, aki az Úr oldalába teszi kezét, és miután megérintette sebeit, megvallja: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). A sebek, melyek a történelem folyamán keletkeztek közöttünk, keresztények között, fájdalmasan felszaggatták Krisztus testét, az Egyházat. Ennek következményei máig kézzel tapinthatók. De talán, ha kezünket közösen ezekbe a sebekbe tesszük, és megvalljuk, hogy Jézus feltámadt, és megvalljuk őt Urunknak, Istenünknek, és ha elismerve mulasztásainkat belemerülünk az ő szeretetet sugárzó sebeibe, akkor újra rálelhetünk a megbocsátás örömére és ízelítőt kaphatunk abból a napból, amikor – Isten segítségével – ugyanannál az oltárnál ünnepelhetjük a húsvéti misztériumot.

Ezen az úton támogat bennünket számos fivérünk és nővérünk, mindenekelőtt őelőttük szeretném leróni tiszteletemet: ők a húsvét tanúi! Mennyi keresztény viselt el szenvedéseket ebben az országban Jézus nevéért, különösen a múlt évszázad üldöztetései idején. A vér ökumenizmusa! Édes illatot árasztottak a „rózsák földjén”. Átvergődtek a megpróbáltatások tövisei között, hogy az evangélium jó illatát árasszák. Jól megművelt termőföldön nyíltak ki, egy hitben és igaz emberségben gazdag nép körében, mely erős és mély gyökerekkel látta el őket: kivált a monasztikus szerzetességre gondolok, amely nemzedékeken át táplálta az emberek hitét.

Ezek a különféle felekezetekhez tartozó fivéreink és nővéreink, akiket az isteni szeretet egyesít a mennyben, miközben olyan sok testvérünk ma továbbra is szenved hite miatt, azt kérik tőlünk, hogy ne zárkózzunk be, hanem nyíljunk meg, mert a magvak csak így teremnek gyümölcsöt. Azt hiszem, hogy a húsvétnak ezek a tanúi, a mennyben az isteni szeretet által egyesített, különböző felekezetű fivérek és nővérek most úgy néznek ránk, mint földbe ültetett magokra, melyeknek gyümölcsöt kell hozniuk. Miközben pedig sok más fivérünk és nővérünk továbbra is szenved a világban hite miatt, azt kérik tőlünk, hogy nem zárkózzunk be, hanem nyíljunk meg, mert a magok csak így tudnak gyümölcsöt hozni.

Szentatya, ez az általam annyira vágyott találkozó Szent II. János Pálnak Makszim pátriárkával való találkozását követi, amelyre akkor került sor, amikor első alkalommal fordult elő, hogy Róma püspöke Bulgáriába látogatott; és ez a találkozó Szent XXIII. János nyomdokait követi, aki itt töltött évei során nagyon megszerette ezt az „egyszerű és jó” népet (Giornale dell’anima [Egy lélek naplója], Bologna, 1987, 325), dicsérte, mert tisztességes, szorgalmas és megőrzi méltóságát a megpróbáltatások között. Én is itt vagyok, szeretettel fogadott vendégként, és a testvér utáni vágyakozást érzem szívemben, azt az üdvös vágyakozást ugyanazon Atya gyermekeinek egységére, amelyet János pápa biztosan igyekezett egyre erősebbé tenni a városban. A bulgáriai ortodox egyház épp az általa meghirdetett II. vatikáni zsinat alatt küldte az első megfigyelőit. Azóta a kapcsolatok jelentősen gyarapodtak. Gondolok a bolgár küldöttségek látogatásaira, amelyek ötven év óta jönnek a Vatikánba, és amelyeket minden évben fogadhatok; arról nem is beszélve, hogy él Rómában egy bolgár ortodox közösség, amely egy olyan templomban szokott imádkozni, amely az én egyházmegyémhez tartozik. Örülök, hogy itt kedves fogadtatásban részesülnek a küldötteim, akiknek jelenléte erősebb lett az utóbbi években, és örülök a helyi katolikus közösséggel főleg kulturális területen megvalósuló együttműködésnek. Bizakodom, hogy Isten segítségével és a Gondviselés által elrendelt időben ezek a kapcsolatok kedvező hatással lesznek párbeszédünk sok más területére is. Addig is az a feladatunk, hogy együtt járjunk és együtt cselekedjünk, hogy tanúságot tegyünk az Úrról, főleg úgy, hogy szolgáljuk legszegényebb és leginkább elfelejtett testvéreinket, akikben ő jelen van. A szegény ökumenizmusa.

Utunkon főképp Szent Cirill és Metód irányítanak bennünket, akik az első évezredtől kezdve összekapcsoltak bennünket, és akiknek élő emlékezete egyházainkban inspiráló forrás marad, mert minden viszontagság között ők az Úr hirdetését, az ő misszióra hívó szólítását helyezték első helyre. Ahogyan Szent Cirill mondta: „Örömmel indulok a keresztény hitért, bármennyire fáradt és testileg elgyötört vagyok is, örömmel megyek” (Vita Constantini [Constantinus élete] VI,7; XIV,9). És amikor látták a későbbi évszázadokban történt fájdalmas szakadások előre érzékelhető jeleit, a közösségvállalás perspektíváját választották. Küldetés és közösség: két olyan szó, mely sokféle formában bontakozott ki a két szent életében, és ezek a mi utunkat is megvilágíthatják, hogy növekedjünk a testvériségben. A küldetés ökumenizmusa.

A bizánci kultúrájú Cirillnek és Metódnak volt merészsége, és lefordította a Bibliát egy a szláv népek számára érthető nyelvre, hogy ily módon az isteni szó megelőzze az emberi szavakat. Bátor apostoli tevékenységük mindenki számára az evangelizálás példaképe marad. Az evangéliumhirdetésnek van egy célcsoportja, amely jelentős kihívást támaszt velünk szemben, ez a csoport pedig a fiatal nemzedékeké. Nagyon fontos, hogy hagyományaink és sajátosságaink tiszteletben tartása mellett segítsünk egymásnak megtalálni, milyen úton-módon tudjuk továbbadni a hitet, olyan nyelvezettel és formákban, hogy a fiatalok átélhessék annak örömét, hogy van egy őket szerető és hívó Isten! Máskülönben arra éreznek majd kísértést, hogy a fogyasztói társadalom minden oldalról csábító szirénhangjaira hallgassanak.

Közösség és küldetés, közelség és evangéliumhirdetés, Szent Cirill és Metód sokat mondhatnak nekünk az európai társadalom jövőjéről is. Ők ugyanis „bizonyos értelemben egy egységes Európa és a földrész lakói közötti mély béke előmozdítói voltak, megmutatták az együttélés új művészetének alapjait, tiszteletet tanúsítottak a különbözőségek iránt, melyek egyáltalán nem akadályai az egységnek” (Szent II. János Pál: Bulgária hivatalos küldöttségének üdvözlése, 1999. május 24.: Insegnamenti XXII,1 [1999], 1080).

Mi, a szentek hitének örökösei is arra kaptunk meghívást, hogy a közösségvállalás munkálói, a Jézus nevében megvalósuló béke eszközei legyünk. Bulgáriában, mely „spirituális útkereszteződés, a találkozásnak és egymás megértésének földje” (Szent II. János Pál: Beszéd a fogadási ünnepségen, Szófia, 2002. május 23.: Insegnamenti XXV,1 [2002], 864), az örményektől az evangélikusokig különféle felekezetek, és a zsidóktól és muszlimokig különféle vallások találtak befogadásra. Befogadásra és tiszteletre talál mind a latin, mind a bizánci-szláv hagyományú Katolikus Egyház is. Hálás vagyok Szentségednek és a szent szinódusnak ezért a jóakaratért.

Szent Cirill és Metód a köztünk lévő kapcsolatok tekintetében is emlékeztet bennünket, hogy „az erkölcsök és szokások bizonyos különbsége a legkevésbé sem árt az Egyház egységének”, és hogy a Kelet és a Nyugat között „a különböző teológiai formulák nemritkán inkább kiegészítik egymást, mintsem ellentétben állnak egymással” (II. vatikáni zsinat: Unitatis redintegratio határozat, 16–17). „Mennyi mindent tanulhatunk egymástól!” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 246).

Szentatya, nemsokára beléphetek a Szent Alexandr Nyevszkij-székesegyházba, hogy Szent Cirillre és Metódra emlékezve imádkozzam egy kicsit. Az orosz hagyományból jövő Szent Alexandr Nyevszkij és a görög hagyományú testvérpár, a szláv népek apostolai világossá teszik előttünk, hogy Bulgária hídország.

Szentatya, kedves testvérek, biztosítlak benneteket, hogy imádkozom értetek, e szeretett nép híveiért, eme ország nemes hivatásáért, a vérnek, a szegénynek és a küldetésnek az ökumenizmusában járt utunkért. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem, azzal a bizonyossággal, hogy az ima az a kapu, amely feltár minden, jó dolgok felé vezető utat. Szeretnék ismét köszönetet mondani a kedves fogadtatásért, és szeretnélek biztosítani benneteket, hogy megőrzöm szívemben a testvéri találkozó emlékét.

Hrisztosz voszkresze! [Krisztus feltámadt!]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

2019. május 26., vasárnap