Higiéniai szállítmányt küldött a Katolikus Karitász Szlovéniába
A magyar Katolikus Karitász május 9-én két raklap higiéniai szállítmányt adott át a szlovéniai Caritasnak, erősítve ezzel a két szervezet közötti jó együttműködést.
A magyar Katolikus Karitász május 9-én két raklap higiéniai szállítmányt adott át a szlovéniai Caritasnak, erősítve ezzel a két szervezet közötti jó együttműködést.
1500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal focizott május második hétvégéjén Zánkán. Az ÁGOTA Kárpát-medencei labdarúgótornán 16 pályán 71 csapat mintegy háromszáz mérkőzést játszott. Az esemény egyik szervezője a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi... »
A Katolikus Szeretetszolgálat – mint bejelentett felnőttképző intézmény – július 19-én idős személyek segítője képzést indít. A háromszáz órás képzés célja, hogy a résztvevők a mindennapi tevékenységükben alkalmazható tudást, ismeretet és mindemellett gyakorlatot is... »
Ferenc pápa apostoli látogatásra készül Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba. Útjára a tervek szerint 2024. szeptember 2–13. között kerül sor. A Szentszék Sajtóterme most közzétette e látogatások hivatalos logóit és mottóit, bepillantást engedve ezáltal a... »
Parolin bíboros által a gomai püspöknek címzett táviratában a Szentatya elítéli a Mugunga menekülttábor elleni támadást, ahol május 3-án két robbanás 17 embert, köztük nőket és gyerekeket ölt meg. A pápa buzdítja a kongói népet, hogy tartsa életben a reményt, a politikai... »