Száz éve született Naszályi Emil O.Cist

Spányi Antal szentbeszédében fölhívta a figyelmet: „Van, ami képes kiemelni bennünket a hétköznapi megszokottságból, és átemelni minket Isten csodálatos világába: maga Isten személyes szeretete és közeledése. Ehhez a mi részünkről csönd, imádság és belső szabadság kell.

Isten szeretete örök. Az ember azonban beengedte az életébe azt, ami elválasztja őt Istentől, de Isten leküzdötte ezt az akadályt: ígéretet adott a bűn rabságából való szabadulásra. Egyszülött Fiát adta nekünk. Gyermekként adta nekünk, ránk bízva, kiszolgáltatva. Ígérete szerint velünk marad a világ végezetéig minden nap: az Eucharisztiában, az igében, a közösségben, az elesettben... mindenhol ott van. A ma embere rohan; nem veszi észre a köztünk élő Istent. Az az ember azonban, aki nem szabja magát ehhez a világhoz, csodákat fedezhet föl.

Ahhoz, hogy Isten szelíd közeledését észrevegyük, szükség van az elcsöndesedésre: nem pusztán a világ zajából való kivonulásról van szó, hanem arról a csendről, amit önmagunkban teremtünk, amiben befogadókká válunk Isten közeledésére, igéjére, akaratára. Ebben a csöndben tud megteremtődni az egyik legmélyebb imánk, amely egy szó: "Igen." 

Ebben az odaadottságban tudja Isten betölteni a mi létünket az Ő jelenlétével: így válunk jellé a világban. Mások számára Isten jelenléte bennünk bizonytalanságban bizonyossággá, aggodalomban reménnyé válik.

Naszályi atya, akire most emlékezünk, ezt tudta és élte. Amit hit által élt, reményeink szerint, már tapasztalja. Jön az Úr felénk, és ezekben a napokban különösen is érezzük, hogy készülnünk kell az Ő fogadására. "Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem."

A püspöki szentbeszéd az egyházmegye honlapján hallgatható meg.

Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír

(lt)