Szűz Mária istenanyasága – Erdő Péter bíboros szentbeszéde

Hazai – 2011. január 2., vasárnap | 16:40

Elhangzott az Esztergomi bazilikában, 2011. január 1-jén (Lk 2,16-21)

Krisztusban Kedves Testvérek!
A mai liturgia szerint az Egyház karácsony nyolcadik napján, vagyis a polgári év kezdetén Szűz Mária istenanyaságát ünnepli. Ezzel is a megtestesülés központi titkának egyik elemét tárja elénk. Amikor Szűz Máriában a valóságos Istenszülőt tiszteljük, ezzel őt magát nem istenítjük, nem térünk vissza pogány vallások gondolkodásához, amely istennőket vagy anyaistent imádott, hanem a tiszta keresztény hit világos hagyományát követve borulunk le Isten üdvözítő tervének nagyszerűsége előtt.

 

A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy Szűz Máriára mindig úgy tekintsünk, mint az Egyház képére és mintájára (LG 53). De lehet Szűz Mária mintakép az Egyház számára abban is, hogy ő Krisztus édesanyja? Részesedhetünk mi is istenanyaságának küldetéséből? A keresztény hagyomány híres tanúi szerint mindez lehetséges. Szent Ágoston nyomán Szent Bernát egyenesen kijelenti: „mit használ nekem, hogy Krisztus hajdan megszületett Máriától Betlehemben, ha nem születik meg a hit által az én lelkemben?” Szűz Mária istenanyasága két síkon valósul meg: fizikai és lelki értelemben. Szűz Mária Isten anyja nemcsak azért, mert Krisztust hordozta a szíve alatt és hozta a világra, aki valóságos Isten és valóságos ember, hanem azért is, mert előtte hittel és Isten akaratára mondott igenjével megfoganta őt a Szentlélek által. Természetesen nem követhetjük a Szűzanyát Krisztus világra hozatalában fizikai értelemben, de igenis utánozhatjuk hitében, amelynek köszönhetően Isten anyja lett.

Maga Jézus kezdi el ebben a lelki értelemben említeni Szűz Mária anyaságának tényét, amikor azt mondja: aki Isten igéjét hallgatja és életre váltja, az nekem testvérem, nővérem és anyám (vö. Mt 12,50). A mai evangélium a Szűzanyát elsőként említi azok sorában, akik Krisztus igéjének figyelmes meghallgatásával ilyen közeli, szinte anyai kapcsolatba kerülnek vele. Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Mária szívében megőrizte ezeket a szavakat és el-elgondolkodott rajtuk.
A lelki anyaságról szólva a katolikus hagyomány egyrészt az Egyházat tartja szem előtt a maga egészében. Ezért is mondjuk róla, hogy Anyaszentegyház. A II. Vatikáni Zsinat (LG 64) azt tanítja, hogy az Egyház anyává válik, mert az igehirdetéssel és a keresztséggel új és halhatatlan életre hívja gyermekeit, akik a Szentlélek működése által fogantak és Istentől születtek. De ugyanezt az igazságot az egyes hívő emberekre is alkalmazhatjuk. Szent Ambrus szerint minden hívő lélek foganja és szüli Isten Igéjét. Ha test szerint Krisztusnak egyetlen édesanyja van is, a hit szempontjából képletesen elmondhatjuk, hogy minden lélekben megfogan Krisztus, amikor befogadja Isten Igéjét. Szent Bonaventúra pedig kijelenti, hogy a lélek akkor foganja Jézust, amikor elégedetlenné válik eddigi életével, szent sugallatok ösztönzik, határozottan elszakad régi szokásaitól és hibáitól, és a Szentlélek termékenyítő kegyelmének hatására megfogan benne az új élet kezdésének határozott szándéka. Bonaventúra szerint erről a jelenségről mondhatjuk, hogy Krisztus megfogan a szívünkben. De nem elég, hogy az új élet kezdésének szándéka a kegyelem hatására létrejöjjön bennünk: napvilágra is kell jönnie. A kegyelemben megújuló életünknek meg kell mutatkoznia tetteinkben. Konkrét, látható változást kell előidéznie szokásainkban és életmódunkban.

Jézus Krisztusban beteljesedett Izajás próféta jövendölése, hogy ő lesz az a gyermek, akit „az örökkévalóság atyjának és a béke fejedelmének” (Iz 9,5) fognak hívni. Bölcsen döntött tehát Egyházunk, amikor sok évvel ezelőtt elhatározta, hogy január elsején a béke világnapjáról is megemlékezik. Isten örökkévaló és tökéletes. Amikor azonban megtestesül, személyes, közvetlen kapcsolatba kerül az emberi történelemmel, ez a tény új szerkezetet ad az időnek. Mindig is vallották az emberiség nagy kultúrái, hogy történelmünknek és a világnak valamikor kezdete volt, és egyszer vége is lesz. Krisztus születése bevilágítja ezt az általános emberi meggyőződést, amelyet egyébként korunk természettudósai is messzemenően elfogadnak. De ebből a felismerésből nem az értelmetlenség és a véletlenszerűség a helyes következtetés, hanem Krisztus fényében annak felismerése, hogy Isten jósága alkotta meg az emberiséget, hogy ő közösséget vállalt történelmünkkel, és célt tűzött elénk: mindannyiunkat saját isteni életének boldogságába hív. Az ilyen örökkévalóság távlata egyben megalapozza szívünkben és világunkban az igazi békét.

Szentatyánk, XVI. Benedek pápa az idei béke világnap alkalmából küldött üzenetében felveti a vallásszabadság és a béke kapcsolatának nagy kérdését is. Ezt írja: „Fontosnak éreztem, hogy megosszak mindnyájatokkal néhány gondolatot a vallásszabadságról, amely a békéhez vezető utat jelenti. Fájdalmas ugyanis azt látnunk …, hogy a világ egyes tájain valaki nem vallhatja és juttathatja szabadon kifejezésre a vallását, hacsak nem az életét és személyes szabadságát kockáztatva. Más országokban csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívőkkel meg a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak. Jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt. Sokan vannak, akik nap mint nap sértéseknek vannak kitéve vagy félelemben élnek, mert keresik az igazságot, mert hisznek Jézus Krisztusban, vagy mert őszinte szívvel kérik a vallásszabadság elismerését. Ez mind elfogadhatatlan, mivel sértés Isten és az emberi méltóság iránt, de fenyegeti a biztonságot és a békét is, és meggátolja a teljes értelemben vett emberi fejlődést (vö. XVI. Benedek, Enc. Caritas in Veritate 29,55-57).

…A vallásszabadságból érthető meg teljes mértékben, hogy ki az emberi személy, mi az értelme és a célja életének. Ha önkényesen tagadjuk vagy korlátozzuk ezt a szabadságot, ez annak a jele, hogy leegyszerűsített képet alkotunk az emberi személyről. Ha háttérbe szorítják a vallás közösségi szerepét, akkor a társadalom nem lesz igazságos, mivel nem az emberi személy valódi természetéhez igazodik. Ez pedig lehetetlenné teszi az egész emberiségre kiterjedő hiteles és tartós béke megvalósulását.” (1.)

Ezért amikor boldog újévet kívánunk, gondoljunk mindig arra, hogy az újesztendőben új szívekkel dicsérjük Jézust. Minden év kezdete alkalom a lelki megújulásra. Imádkozzunk hát az idei év első napján is személyes lelki megújulásunkért, családjaink megerősödéséért és kiteljesedéséért, népünk belső újjászületéséért, amely segíthet abban is, hogy minden külső gondunkra és nehézségünkre megoldást találjunk. Imádkozzunk Európáért és a világért, hogy a teremtő Isten szavát meghallgatva jó irányba fejlődjön és békében éljen. Szűz Mária, Isten Anyja, Világ Királynéja, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen.

Magyar Kurír