„Mit tegyek veled?” – Ökumenikus imaalkalom Mátészalkán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bevezető gondolataiban Palánki Ferenc háláját fejezte ki a karibi keresztényeknek, akik elfogadták az evangéliumot. A főpásztor úgy fogalmazott: rácsodálkozhatunk példájukra, a karibi keresztények megtérésnek története különleges, hiszen a gyarmatosítóktól, elnyomóiktól hallották először az evangélium jóhírét, azoktól, akik az igazság hirdetésében nem voltak hitelesek. „Ez jó példa arra, hogy az igazság akkor is igazság, ha nem hitelesen képviselik.”

Az evangélium igazsága elért a karibi emberek szívéhez és átformálta őket, sőt megszabadítottságukban tudtak segíteni mások szabadulásában is – folytatta Palánki Ferenc, majd hangsúlyozta, az a keresztény, aki átélte Isten szabadító erejét, az másoknak is tud segíteni, hogy elnyerje a belülről fakadó igazi szabadságot, amely nem más, mint elköteleződés valami vagy valaki mellett.

Arra vagyok szabad, amire elkötelezem magam és annyira, amennyire elkötelezem magam mellette – monda a püspök. – Amikor elkezdünk másokért élni, akkor életünk súlypontját áthelyezzük embertársainkra, és rádöbbenünk arra, hogy miért is élünk, hogy az életünk értelme nem az élvezetek hajszolása, hanem a krisztusi szeretet.

Palánki Ferenc ezután az evangéliumra irányította a figyelmet. „Jézus Jerikó városának szélénél találkozott a vak koldussal. Annyira kézenfekvő, egyértelmű, hogy mit szeretne a vak koldus, mégis megkérdezi tőle: »Mit tegyek veled?« Jézus a kérdésével tanítani akar bennünket, mert nekünk is felteszi ugyanezt a kérdést. A vak ember sok értéket hordozott magában. A vak ismerte a saját helyzetét, tudta, mit kell kérnie Jézustól. Ő abban is különleges volt, hogy már előre, belső látásával tudta, ki az, aki közeledik felé. Biztosan hallott róla másoktól, hiszen így szólította meg őt: »Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!« A vak ember, akit a világ szeretett volna elhallgattatni, belső látásával nem engedte, hogy elfojtsák a hangját, hittel megvallotta, hogy aki hozzá közeledik, az az Isten Fia, a Messiás, a Szabadító. Jézus Krisztus hozzám is közeledik, tőlem is várja, hogy megvalljam, Ő a Messiás, az élő Isten Fia, aki megkönyörül rajtam, az életemet helyes irányba fordítja, meg tudja adni a belső látást, a hit szilárdságát. Ezért kérdezi meg tőlem is Jézus: Mit tegyek veled?”

Ezzel a kérdéssel máshol is találkozunk az evangéliumban. A debrecen-nyíregyházi főpásztor Zebedeus fiai anyjának kérésére utalt, aki azért fordult Jézushoz, hogy fiai a mennyországban az Ő jobbján és balján lehessenek. „Nem tudjátok, mit kértek” – szólt a válasz.

Mi tudjuk-e mit kell kérnünk Jézustól? A vak ember tudta. Ő még a köpenyét – amely mindenét jelentette – is eldobta, csak hogy Jézussal, a Messiással találkozzon. Ezt jelenti a belső szabadság. Semmi nem kötöz meg, semmi nem tart fogva, csak Istentől függök – tanított Palánki Ferenc.

A katolikus liturgiában január 25-én Saul megtérését, a pálfordulást ünneplik. Saul a keresztények üldözése közben a damaszkuszi úton földre esett, a földdel vált egyenlővé, a nagy fény hatására megvakult, és így jutott belső látásra. Sokszor a szenvedés, testi betegség az, ami után megváltozik az életünk – emelte ki a főpásztor, majd egy fiatalember tanúságtételét osztotta meg a hívekkel, aki 17 éves korában motorbaleset következtében teljesen lebénult.

Azóta a szülei segítik életét, amely a baleset után fordulatot vett, nemcsak fizikailag, hanem belső látásában is. A fiatalember elmondta, amikor lebénult, akkor kezdett el foglalkozni az életének értelmével, kereste a választ arra a kérdésre, mit akar tőle, mit vár tőle Isten ebben az állapotban. A fiatalember magántanulóként leérettségizett, elvégezte a teológiát – jelenleg is magasabb szinten folytatja tanulmányait –, és azt mondta: „Itt vagyok, szeretnék szolgálni, úgy érzem az Isten papnak hív.”

„Micsoda tanúságtétel ez, hogy ő, aki rászorul a segítségre, másokért akar élni. Micsoda belső látás született meg az életében!” Palánki Ferenc ezután saját pálfordulásunk lehetőségére irányította a figyelmet, amelyben nekünk is válaszolunk kell Jézus kérdésére, hogy miben kell változnia az életünknek.

Végül megyéspüspök ismét egy példával bátorította a híveket: egy paptársáról beszélt, akinek súlyos gondja volt az alkohollal. Emiatt más-más egyházközségbe helyezték, majd egy újabb településen a hívek férfi tagjai elhatározták, segítenek rajta, és vigyázni fognak rá. Közrefogták, és elvitték síelni annak ellenére, hogy síléc még soha nem volt a lábán. Barátai megmutatták neki hogyan kell síelni, majd otthagyták és megbeszélték, hogy lent, a pálya végén találkoznak. A plébános ötméterenként elesett, felkelt, és újra elesett. Elmondása alapján, amikor ismét a földre került, csodálatos dolgot tapasztalt. Hirtelen vakító, szikrázó napsütés borította be a tájat és akkor ott azt mondta: „Uram, de jó lenne itt maradni és meghalni!” Ekkor egy belső hangra lett figyelmes: „Nem az a baj, hogy elestél, hanem az, hogy nem akarsz fölkelni.” Ez éppen pálfordulás napján történt vele, és ez volt az ő igazi megtérése.

Nekünk milyen megtérésre van szükségünk? Sokszor a piszmogó bűneinkkel kínlódunk, de az igazi nagy bűneinket nem vesszük észre. Gyakran vagyunk szeretetlenek – istentelenek –, amit meggyónunk, de mégsem vesszük komolyan. Nem a másik lelkiismeretét kell vizsgálnom, hanem a sajátomat, és Jézus „Mit tegyek veled?” kérdésére kell keresni a választ – zárta gondolatait Palánki Ferenc.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír