100 éves a római Pápai Biblikus Intézet

A római Pápai Biblikus Intézetet X. Piusz Pápa alapította 1909-ben, és vezetését a jezsuitákra bízta. Az intézet egy évszázados történetét Maurice Gilbert jezsuita írta meg, aki 1978 és 1984 között volt a rektora: L’Institut Biblique Pontifical.

X. Piusz, aki 1907-ben elítélte a modernizmust (Pascendi kezdetű enciklika), mindenek előtt a modern (történeti–kritikai) bibliaértelmezésnek akart gátat vetni. Ezt szolgálta ellenőrzéseivel és megnyilatkozásaival az 1902-ben alapított Biblia Bizottság, amelyet valójában a bibliakutatás előmozdítására hozott létre XIII. Leó pápa. Már 1890-ben a híres domonkos szentírástudós, Lagrange atya Leó pápa ösztönzésére megalapította a Jeruzsálemi Biblia Iskolát, amely élen járt az új bibliakutatásban, mérsékelten alkalmazta már a protestáns (racionalista, liberális) bibliakritika módszerét is.

De a modernista viták légkörében, amikor is legfőképpen a Biblia kritikus értelmezését kifogásolta a pápai enciklika, Lagrange-ot és az általa szerkesztett Revue Biblique című folyóirat cikkeit is gyanúsítani kezdték integrista római körök. Tehát hogy e „modernistának” bélyegzett iránynak gátat vessen, hozta létre X. Piusz a római Biblikus Intézetet, és igazgatójának kinevezte a tradicionalista jezsuita Léopold Fonckot, aki ismert ellenfele volt Lagrange-nak.

Nem részletezhetjük itt a heves vitákat a haladók és maradiak között, amelyeket egyébként feltártak az elmúlt évtizedekben megjelent monográfiák a modernizmusról. Megemlítjük csupán, hogy Prohászka Ottokár püspököt is többek között bibliaértelmezése, Mózes öt könyve (a Pentateuchus elején szereplő teremtéstörténet) kritikai értelmezése miatt gyanúsították modernizmussal, és más kritikák mellett ezért került három írása indexre.

X. Piusz antimodernista intézkedései teljesen megbénították a katolikus bibliakutatást. Lagrange-ot cenzúrázták, majd félreállították, és a Jeruzsálemi Biblia Iskola írásait veszélyesnek ítélték Rómában. A „télies időszak” tartott még XV. Benedek idejében, sőt XI. Piusz első évei alatt is. 1934-től kezdett fellendülni a Biblikus Intézet bibliakutatása a német jezsuita Augustin Bea rektorsága idején, akinek mint bíborosnak a szerepe a II. Vatikáni Zsinat idején lesz meghatározó.

XII. Piusz pápasága során már bizonyos nyitás volt tapasztalható: 1943-ban a pápa kiadja Divino afflante Spiritu kezdetű enciklikáját, amely részben felszabadítja a megcsontosodott katolikus szentírás-értelmezést (főleg az irodalmi műfajokról szóló irányelveivel), valamint 1948-ban a Biblia Bizottság Suhard bíborosnak adott válasza lehetővé teszi a Pentateuchus szabadabb értelmezését. Most már a konzervatív rómaiak a Biblikus Intézet haladó jezsuitáit támadták. Lyonnet és Zerwick 1962-ben, a zsinat megnyitása idején lesz a római cenzúra áldozata.

Valójában csak VI. Pál közbelépése, a zsinat második ülésszaka alatt vetett véget a támadásoknak: 1963. október 31-én a Lateráni Egyetem megnyitó ünnepségén hangzott el híres beszéde, amely elhallgattatta az integristák támadásait. A zsinat pedig, főleg az isteni kinyilatkoztatásról szóló, Dei Verbum kezdetű konstitúciójával már elfogadta és alkalmazta a (mérsékelt) történeti–kritikai módszert.

Ami pedig a domonkosok által vezetett Jeruzsálemi Biblia Iskola és a jezsuiták által vezetett római Pápai Biblikus Intézet kapcsolatát illeti: Maurice Gilbertnek, aki 1978 és 1984 között volt az intézet rektora, sikerült megvalósítania a megbékélést és az együttműködést. Erről tanúskodnak a két intézmény kutatásai, kiadványai 1968 és 2009 között, amelyeket számba vett Maurice Gilbert most ismertetett könyvének repertóriuma.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír