188 vértanú boldoggáavatása Japánban

2008. november 18., kedd | 12:03

Nagaszakiban az utolsó simítások zajlanak 188 japán vértanú boldoggáavatásának előkészületeiben. A november 24-én először kerül sor Japánban boldoggáavatásra.

Kibe Kasui Petrus jezsuita szerzetes és 187 társa 1603 és 1639 között áldozták életüket Krisztusért, köztük papok, szerzetesek és világiak. November 15-én, szombaton 2500 önkéntes részvételével tartották meg a szertartás főpróbáját a Big-N Baseball Stadionban. A 25 ezer ülőhellyel rendelkező helyszínt a prefektúra bocsátotta rendelkezésre. Az egyházi és világi hatóságok együttműködését Mitsuaki Takami nagaszaki érsek is kiemelte: „Ez a nem katolikus többségű város magáénak érzi az eseményt. A lakosság a prefektúra vezetőjének példáját követi, aki üldözött keresztények leszármazottja, de buddhista vallású.”

A jelenlegi adatok nagyobb részvételt jósolnak a korábban megbecsültnél: az ünnepségre mintegy 30 ezer ember várható, akik számára 200 autóbuszt béreltek, gondoskodtak pihenési lehetőségről és orvosi ellátásról is. „Elkötelezetten dolgozunk azért, hogy látókörünkbe befogadjunk egy olyan egyházat, amelyet azért üldöztek, mert nyitott kapu akart lenni a világra – mondta a SIR-nek Isao Hashimoto, az eseményt koordináló pap.

Japán katolikusainak létszáma 2007. novemberi adatok szerint 452 000 fő, akiknek 60%-a nő. Nem japán nemzetiségű katolikusok becsült létszáma 565 000 fő az országban. 2006-ban 3692 felnőttet és 3500 gyermeket kereszteltek meg, ugyanez év végén 1553 pap (ebből 926 japán) és 6060 szerzetesnő élt Japánban – írja a www.parbeszed.com.

Magyar Kurír

Kép: www.adessoadesso.splinder.com

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
elo-orokseg-piarista-multidezes-budapesten
Élő örökség – Piarista múltidézés Budapesten

„A piarista múlt jelene” címmel tartottak könyvbemutatóval, könyvtár- és múzeummegáldással, valamint kiállításmegnyitóval összekötött rendezvényt a budapesti Piarista Központban április 25-én a Piarista Rend Magyar Tartományának központi gyűjteményei.

16:26
van-kozunk-hozzad-nazareti
Vecsei Miklós: Van közünk hozzád, Názáreti

„Kilenc hónappal ezelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pajzsára cseréltük a korábbi állami fenntartó cégtábláját az egykori gödi Topház bejáratán. A második héten szolgálatra jelentkeztem az intézménybe, tizenkét órás ügyeletet vállaltam...” Vecsei Miklós írását olvashatják az alábbiakban.

14:48