2005. ÁPRILIS 17. HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA „A” ÉV

Abban az időben így szólt Jézus. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak előle, mert az idegen hangját nem ismerik. Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki-és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én ezért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.
 
El kell ismerni, hogy ezek nem pluralista szellemű mondatok. Nem is nagyon illenek az uralkodó diskurzusba, mely elhitetné velünk, hogy minden vélemény egyenrangú. A tetszőlegességgel szemben az egyértelmű út. Nem utak, egy kapu. És ez a kapu Jézus maga. II. János Pál 27 éven keresztül hasonlókat képviselet, rendíthetetlenül. Meg is rótták érte. A "juhok" azonban rá hallgattak. Ennek okait nem kell pr-szakkönyvekben keresni, de még csak lélektani kézikönyvekben sem. Megtalálhatók a fenti Jézus-beszédben. Ismerték hangját. Nem puszta megszokásból, mint a portásét, vagy az öregedő tévébemondóét. Két egyszerű oka volt a bizalomnak: először is, nevükön – és nyelvükön – szólította az embereket. Ez volt Karol Wojty³a legendás közvetlensége, embersége. A másik ok ugyanolyan kézenfekvő: vezette őket, előttük haladt. Nem előre küldte őket a "frontra", hanem mindig maga mögött tudhatta őket. S ehhez még csak hátra se kellett néznie. Csakis előre!
 
Soha olyan utat nem tűzött ki, melyen ne járt volna előttük, előttünk! Beleértve a szenvedést! Az, aki bőséges életet kínál, őt küldte őt maga előtt pásztorként, és a legelők ízesek voltak, s jóllakattak. Most sóvárogva várunk, összebújva, arra, aki majd ismét az ajtón jön be. Minden szem a kapura szegezi tekintetét. Kiss Ulrich SJ/MK