2005. augusztus 14. évközi 20. vasárnap „A” év

Abban az időben Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem! Õ azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk! Jézus kijelentette: Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: Uram, segíts rajtam! Õ így válaszolt: Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak! Mire az asszony: Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról! Erre Jézus így szólt hozzá: Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd! És a lány meggyógyult még abban az órában.

Nem döbbentünk meg, amikor azt olvassuk-halljuk, hogy Jézus szóra sem méltatta a könyörgő asszonyt? Tette mindezt, miután Genezáret földjén tömegesen gyógyította a betegeket. Sőt, „minden beteget”. Ezen a túlsó parton bizony nem csak hithű zsidók éltek. Az írás nem számol be semmiféle személyválogatásról a gyógyításnál. Akkor hát miért olyan elutasító a kánaáni asszonnyal szemben? És miért ment a pogány Tírusz vidékére, ha egyszer semmi köze a pogányokhoz – őket nevezik kutyának a hithű izraeliták?

Nos, megkockáztatom az állítást, hogy meg akarta leckéztetni tanítványait. Azok szokás szerint elküldenék az asszonyt. Az asszony terhükre van, és ezt meg is mondják: ne kiáltozzon utánunk! Nemde a mai tanítványok is hajlanak a kényelemre? Jézus látszólag megerősíti őket, amikor az addig érvényes doktrínát, hogy a Messiás a választott nép megmentésére jött, megismétli.

De álljunk meg itt egy pillanatra! Hol mondta korábban Jézus, hogy küldetése csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól? Máténál például sehol! Éppen ellenkezőleg! Panaszkodik, hogy nincs becsülete saját hazájában és házában, sőt, megátkozza a városokat, ahonnan legközvetlenebb munkatársai származnak, Betszaidát valamint Kafarnaumot, amely lakhelye ebben az időben! Szodoma és Tírusz – ahol találkozik az asszonnyal, sorsa tűrhetőbb lesz, mint sok csodájának színhelyei – fakad ki egy másik alkalommal.

A Mester valójában torkig van a nacionalista önelégültséggel, de tudja, hogy tanítványai még kigyógyítandók előítéleteikből. S erre a terápiára szolgál a találkozás az állhatatos pogány kérővel: alázata megszégyeníti a kevély tanítványokat. Ugyan melyikünk fogadná zokszó nélkül, hogy kutyának mondják? Nemde, felháborodottan otthagynánk a sértegetőt, felejtvén, hogy meggyógyíthat. Csakhogy ez az asszony szeret. Édesanya. És ez fontosabb, mint az, hogy nem közénk való. Jézus megdicséri hitéért. Mondhatta volna azt is: Asszony! Szeretsz, legyen hát úgy, ahogy szeretnéd! Lehetséges, hogy a hit és a szeretet egy és ugyanaz a dolog? Legalábbis ugyanazon érem két oldala? De akkor a gyűlölet hitetlenség? Félek, hogy igen.

Kiss Ulrich SJ/MK