2005. december 25., karácsony „B” év

Velünk az Isten

Az angyali kórus dala ennél is meghökkentőbb: összekapcsolja Isten dicsőségét és a békét a Földön. Békétlen földünkön illene hát elgondolkodnunk: ha az emberek békéje Isten dicsőségétől függ, nem lenne ideje átírni a baljós latin mondást? Valahogy így: ha békét akarsz, készülj Isten dicsőítésére.

Azokban a napokban Augusztus császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a júdeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve. Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! (Lk 2, 10-11)

Közismert, azaz kéne, hogy legyen, hogy az ádventben a szentmisében elmarad a Glória, a dicsőség éneke. Sokan nem igen értik ennek értelmét, és – mint nemrég kápolnánkban – csak-csak rázendítenek: szokásból. A mai, karácsonyi történet érteti meg velünk, miért böjtölünk dicsőség dolgában a készülés négy hetében. Bár végső soron minden szentmise Isten dicsőítése, karácsonykor a Dicsőség, amely egykor felhőbe borította az Úr templomát, új minőséget nyert: egy kisgyermek arcán, az ő mosolyában ragyogott fel.

Mily törékeny dicsőség! – mondhatnánk, és joggal. Az első evangélista az angyal volt, ő mondta ki először: jó hírt hozok; és ő merte elsőnek azonosítani mindnyájunk örömének forrását egy gyermekkel. Az angyali kórus dala ennél is meghökkentőbb: összekapcsolja Isten dicsőségét és a békét a Földön. Békétlen földünkön illene hát elgondolkodnunk: ha az emberek békéje Isten dicsőségétől függ, nem lenne ideje átírni a baljós latin mondást? Valahogy így: ha békét akarsz, készülj Isten dicsőítésére.

Kiss Ulrich SJ/MK