2005. december 4., advent 2. vasárnapja „B” év

Õ pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!
A krisztusi keresztség kevéssé látványos, sőt láthatatlan. Ki látta a Lelket?
Ki fényképezte, ki filmezte le? S mégis, megváltoztatja életünket.

Gyökeresen, egyszer és mindenkorra, kitörölhetetlenül. Szükségünk lesz a látványtalanság kockázatát vállalva, valami nagyon egyszerűre, nagyon rejtettre, nagyon bensőségesre. Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: Aki utánam ön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket! (Mk 1, 1-8)

A jánosi keresztelő mai fogalmaink szerint kétségtelenül egy médiaesemény. Ha ma „Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója” kivonulna a Jordán mellé, akkor a tévések is előbb utóbb teljes stábbal jelennének meg. Rábízom a gyakorlott nézőre, hogy fantáziájában kedvenc adója stílusában megörökítse és kommentálja az eseményt. János ruházta is csemege a médiának, és diétáját a női magazinok felkarolnák, sőt, biztos akadna olyan cég, mely kedvezményes csomagolásban piacra dobná a vadmézzel ízesített pusztai sáskát. Az már végképp a csúcs, hogy egy ilyen médiasztár beharangozza, van, lesz nála nagyobb! Megindulna a spekuláció azon nyomban. Ki az ismeretlen? Félek, ismeretlen marad, hisz a krisztusi keresztség kevéssé látványos, sőt láthatatlan. Ki látta a Lelket? Ki fényképezte, ki filmezte le? S mégis, megváltoztatja életünket. Gyökeresen, egyszer és mindenkorra, kitörölhetetlenül. Ha az Egyház tehát ádventi reflexióinkra Márk fenti szövegét ajánlja, akkor szükségünk lesz, vállalva a látványtalanság kockázatát, valami nagyon egyszerűre, nagyon rejtettre, nagyon bensőségesre. Nincs szükségünk látványos sáskadiétára, semmiféle heroizmusra, de még nyilvános bűnvallomásra sem. Csendre, visszavonulásra, hogy befogadjuk, hogy meghalljuk a Lelket: arra igen, arra nagyon is szükségünk lesz! S ha mostanában egy ismerősöd mintha megváltozott volna, mintha befelé tekintene, mintha kevésbé érdekelné a nagy tülekedés – beleértve a fokozódó zajjal beinduló „karácsonyi” vásárlást – akkor talán megkeresztelkedett Lélekkel. Vagy lehet, hogy pont te leszel az, akire emiatt felfigyelnek?

Kiss Ulrich SJ/MK