2005. július 10. évközi 15. vasárnap „A” év

Nem ismeri a Fiút senki más, mint az Atya
Mt 13, 1-9

Jézus elment hazulról és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült a csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket. „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette, némely szem az útszélre esett. Jötte az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földre hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. AKINEK FÜLE VAN, HALJA MEG!

Vajon hányszor hallottuk életünkben ezt a történetet? És hányszoros termést hozott? Százszorosat? Hatvanszorosat? Harmincszorosat? Vagy netalántán annyit sem? Mitől is függ ez?

Jézus azzal fejezi be a példabeszédet, hogy „AKINEK FÜLE VAN, HALJA MEG!” Az első feltétel tehát, hogy odafigyeljünk. Nemde, ez már eleve nem is könnyű, hisz annyi mindenre figyelünk – kellene figyelnünk – manapság! Berreg, vagy csak zümmög a mobiltelefonunk, és máris azon kár az eszünk. A második tényező, hogy ki kell időnként mozdulnunk a kényelemből., a megszokott, és dolgainktól zsúfolt környezetből. Képesek vagyunk egyáltalán összeszámolni, hány mütyür és kacat vesz körül minket? És persze nem csak fizikai mütyürük és kacatok, hanem lelkiek is: emlékek és tervek, álmok és gondok. Ezért is mondta Szent Ignác, hogy a lelkigyakorlatozó vonuljon félre a csendbe, egy tárgyak nélküli, egy gondok, és „ismerősök” (hogy a múlt heti evangéliumra is emlékeztessek) világba, ha meg akarja ismerni önmagát és Istent, a Társat. Jézus minden esetre „elment hazulról”. A magvető – aki persze ő maga – „kiment”. A harmadik tényező a „talaj”, azaz mindenkori lelkiállapotunk. Zaklatott vagy? Semmi esélyed a százszoros termésre. El kell csendesedni. S vehetnénk tovább: mik a mi életünkben az „útszéle”, a „kövek”, a „tűző nap”, a „tövisek” megfelelői? S mitől „jó” a jó föld? Lehet, hogy első napjaink ennek felismerésével telnek el. Lehet, hogy lelkigyakorlatunknak pont ez, mindennek a felismerése, az egyetlen gyümölcse. De megéri a beruházást! Hisz a pesti aszfaltra senki se fog vetőmagot hinteni, avagy?

Kiss Ulrich SJ/MK