Uram , te ugye jó magot vetettel a földedbe
Mt 13, 24-30
Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Amíg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte a fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt. Ellenséges ember műve ez. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle? Õ azonban így felelt: Nem, nehogy a búzát is kitépjem amikor a konkoly kiszeditek. Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!
A tanítványok kérdése: Uram, te ugye jó magot vetettel a földedbe? – érthető. Õsi dilemma: hogyan magyarázzuk a rossz, a gonosz jelenlétét a világban, ha egyszer Isten és teremtése jó? Radikálisabb teológusok nem elégszenek meg a szerintük kissé együgyű magyarázattal, hogy mindez a „gonosz” műve. Hogy kerül oda konkoly? Talán a gazda – az Úr – nem elég figyelmes? Hisz hatalma volna megakadályozni a botrányt, avagy? Hisz mindenható? S ha már eltűrte a szabotázst, itt az ideje, hogy gyomláljunk – vélik. Isten országa azonban nem rögtönítélő bíróság. Ez felháborító, legalábbis annak tűnhet, kivéve… ha rólunk van szó. Ha magunkat látjuk a „konkoly” szerepében, hirtelen megenyhülünk. Hirtelen nagyra értékeljük Isten toleranciáját. Akkor hirtelen mi is jobbnak tartjuk, hogy várjunk csak az aratásig… Annyi minden történhet időközben! A szolgák türelmetlensége annyiban is abszurd, hogy édes mindegy, hogy a büntetés, amit itt eléggé drámaian mint elégetést ír le a szerző, most vagy később éri utol a vétkest. Az igazi tét, hogy örök időkre szól. Ezért is: csak az számít, hogy elkerüljük a büntetést, hogy aratáskor ne kerüljünk szórólapátra, hanem a magtárba!
Kiss Ulrich SJ/MK