2005. július 3., évközi 14. vasárnap „A” év

"nem ismeri a Fiút senki más, mint az Atya" (Mt 11, 25-30)

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és az okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, mint az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketeket. Mert az én igám édes, s az én terhem, könnyű.

Kiről mondhatjuk el igazán, hogy ismerjük? „Ismerőseinkről” biztos nem. Õket ismerjük a legfelületesebben. Nagyjából csak annyit jelent: nem teljesen idegen, valahol már láttam, összefutottunk tudom is én, hol. Nyilván nem erről beszél Jézus, hanem bensőséges ismeretről. Önismeretről, hisz ha magunkat nem ismerjük, ki ismerhet egyáltalán minket? Isten Önismerete a Másik, a másik személy teljes ismerete, ahol nincsenek titkok.. S ezt még szerelmesek sem mondhatják el egymásról, szülők sem gyermekeikről. Minden ember titok – nemcsak Vajda költeménye szerint. Nos, Jézus legdöbbenetesebb szólása, amikor azt mondja, hogy „és annak, akinek a Fiú ki akarja nyilatkozni”. Kötőszónak soha és sehol ekkor súlya még nem volt. Jézus nem kevesebb ígér és állít, hogy az Atya bensőséges ismeretét megosztaná velünk,. És Az Atya megosztaná velünk Fia bensőséges ismeretét. Mindehhez nem kell semmiféle előzetes tudás. Sőt. Csak a „kicsinyek” értik meg. S aki elfogadja a meghívást, az mint kisgyermek anyja ölébe, odabújhat, és nyugalma talál. Nemde, erre van leginkább szükségünk?

Kiss Ulrich SJ/MK