2005. június 19., évközi 12. vasárnap „A”év

Nektek pedig minden szál hajatok számon tartják! Mt 10, 26-33

Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fényre e derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok ki világosba: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatok számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.

1962-ben, a volt belga Kongó függetlenné válása után a nyersanyagokban gazdag országban törzsi konfliktusok törtek ki – legalábbis a nemzetközi sajtó annak mondta a polgárháborút. Elterjedt a híre, hogy az etnikai tisztogatások – a szó persze későbbi találmány, a „technika” nem – során bizony emberevés is folyt. A helyszínre sereglett tudósító meg is kérdezett egy foglyot: Igaz, hogy embert ettek? Igaz! - felelte vállat rándítva a kérdezett. No, és fehéreket is ettek? – kérdezte kissé naivul a riporter! Azt nem, hiszen azokat számon tartják! – volt a meglepő válasz. Ez a bizarr párbeszéd jutott eszembe, amikor a megszámlált hajszálakról olvastam. Minket, „fehéreket” az európai, a keresztény civilizációban számon tartanak. Nekünk ez az Emberi Jogok Nyilatkozata alapján „természetesnek” tűnik: papírunk van róla. Évezredekig, és még ma is sokfelé, nem volt az, és ma sem az. Istennek azonban minden ember, fehér és fekete, idős és fiatal, férfi és nő, gádzsó és cigány, zsidó és gójim, fontos. Nagyon fontos.

Manapság a verébnek nincs tarifája, és az embernek is csak a biztosítónál. Mit ér egy édesanya, akit elveszítek? Egy fiatalság, ami nincs? Mit ér az ember, ha magyar? – azt hiszem, Illyés kérdezte ezt, és utána a Pax Romana, de talán ma még többet kéne ezen gondolkozni: Mit ér az ember, ha keresztény? Jézus épp erre válaszol: sokat. Nagyon sokat, mert, ahogy ő mondja: meg fogja vallani Atyja előtt. Ha ugyanis elfelejtettük volna: a keresztény az, aki megvallja, vállalja, Krisztust az emberek előtt. És nem csak a hozzá hasonlók között, a templomban. S még a háztetőkre se kell felmenni. Azok nálunk amúgy se laposak, mint keleten. De néha ki kell meni az utcákra és a terekre!

Kiss Ulrich SJ/MK